Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2024.02.24 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmányok: 5Móz 26, 16-19; Zsolt 118 (119); Mt 5, 42-48

Ezeknek a napoknak – a tegnapi és mai – az olvasmányain keresztül is láthatjuk, nézhetjük Isten cselekedetét, aki mindig továbbvisz minket. Így tett Izrael népével, így tett a keresztényekkel, így tesz most is, ebben az időben: a folyamat, amit Isten végez, az az, hogy veszi az embert és továbbviszi, mindig továbbvisz, ki, ki önmagadból, az idő logikájából, az időből, amiben élsz, mindabból, ami a világ, ami a világ gondolata, a világ szelleme. Nézd meg, hogy ez pont Jézus útja, aki leereszkedik a pokolba (így mondom) és elvezet téged ahhoz, amire előre lettél látva: Isten gyermekének lenni. Egy út a hitben, ami azonban mindig Isten Fia mögött, Isten cselekedete mögött van.

Mózes ötödik könyvében ma ezt mondja:[1] „Ma az Úr, a te Istened azt parancsolja neked, hogy tedd meg mindezeket a parancsokat és rendeleteket”. Abban az időben egy nép, melynek volt Törvénye, minden nép felett állt. Aztán (nem olvasom fel az egészet) így folytatja: „az Úr pedig ma téged választott, hogy tulajdon népe légy, amint szólt neked, s megtartsd minden parancsát, s fennköltebbé tegyen téged minden nemzetnél, amelyet teremtett a maga dicséretére, hírnevére és dicsőségére, hogy szent népe légy az Úrnak, a te Istenednek, amint megmondta.

Az Evangéliumban[2] ezt halljuk: „Szeressétek az ellenségeiteket, imádkozzatok az üldözőitekért”, kapcsolódom a tegnapihoz[3], amely a maihoz kapcsolódik: „Mert mondom nektek: ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába.”

Itt tennünk kell egy lépést: felülmúlni a farizeusok igazvoltát nem azt jelenti, hogy náluk jobban kell tisztelni a törvényeket, mert ők tökéletesen betartották azokat. Már kétezer évvel ezelőtt ezt mondta: ha nem tudtok a szellemből kiindulni, egy új szellemmel rendelkezni – továbbra is az Evangéliumban beszél ugyanis az új borról az új tömlőben[4], a régi ember meghal, az új ember megszületik – ha nem tudjátok követni az életet, mely elindul belül, hanem megmaradtok a farizeusok igaz voltánál, mely a Törvényen alapult, akkor nem fogtok belépni a Mennyek Országába.

Szent Pál gyakran ismétli ezt a szempontot: nem a Törvény tisztelése a lényeg, hanem túl haladni a törvényen, és csak akkor tudod szeretni az ellenségeidet, tudsz imádkozni az üldözőidért. Legyetek tökéletesek, ahogy az Atyátok tökéletes”. Ha megmaradsz a Törvényben, akkor lehetetlen tökéletesnek lenni, ahogy az Atyátok tökéletes. Ha továbbra is túllépsz a szellem törvényein, Isten Fiának dinamikája megindul benned, és Isten Fia tökéletes, ahogy tökéletes az Atyja.

Jézus már elkezdte ezt a folyamatot, egy új folyamat, mely az Új Teremtésben tetőzik. Ez a folyamat az Ő dicsőséges visszatértével ér véget és meg fogja nyitni az Új Teremtést. Az Ószövetséggel indult, Izrael népével, a Messiás előkészítésével. Jézus Krisztus megnyitott nekünk egy utat: az életfelajánlást. Az életfelajánlással tovább tudsz lépni a farizeusok igazságán, követheted a folyamatot, hogy elérkezz a mi időinkhez, ahol itt van, jelen az Ő második eljövetelében, ahol az Egyháza a felszínre kerül, ahol több kegyelem van az első időkhöz képest, pont azért, mert ott van mindazoknak a kegyelme, akik megelőztek minket, ahogy azok lehessünk, akik megnyitják az Új Teremtést, Vele együtt.

Ha belegondolunk, az akkori zsidóknak, Jézus idejében, amikor a Földön volt, egy nagy nyitottságra volt szükségük, egy nagy szabadságra ahhoz, hogy kövessék. Megsértette a szombatot és nem volt olyan könnyű követni Őt. Könnyű nekünk most az mondani: „Mégis, hogy tudták nem üdvözölni Őt?” Már akkor meg kellett tudni hallgatni, hogy mi történt benned, amikor Jézus szavait hallottad, mi mozdult meg belül, amikor találkoztál vele, amikor Ránéztél. Az Evangéliumban sok ilyen jelenet van: amikor elhívja Mátét[5], a Nő, aki azt mondja: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok”.[6] Valami megmozdult belül, nem a Törvénytől vagy a farizeusok igazságától függött. Ezt mondja az Evangélium: „Mi ez? Új tanítás, hatalommal?”[7] Valaki, aki tekintéllyel beszél, de túlmegy a Törvényen. Nézzétek, hogy ez a dinamika nem ér véget, érvényes ránk is, most, minden szó, amit hallottunk, minden kegyelem, amit láttunk, megérintettünk. Belülről üdvözölni őket, mit indítanak el? Hallani valaki hangját, aki szeretettel és tekintéllyel beszél, aki túl vezet minket, mindig továbblép, túl, nem csak a farizeusok igazságszolgáltatásán, hanem a keresztényekén is, az emberén is.

Nézzétek, hogy azokban az időkben, kétezer évvel ezelőtt nem volt még a Szentlélek, később adatott meg, azonban már sokan felismerték Jézusban, hogy volt Igazság, felismerték, hogy volt Élet. Már akkor volt, aki felismerte, hogy Ő volt az Igazság, az Út, amikor Kafarnaumban ezt mondja: „Talán ti is el akartok menni?”[8] És Péter ezt mondja: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi a tieid.” Lépések, amelyeket mi is meg kell tegyünk, amikor azt mondjuk, hogy „Istent helyezni az első helyre, csak Jézus, az Atya megismerésére vágyni, hogy az életünk a Rendelkezésére álljon.” Megérted, hogyha ott van benned ez a magatartás: „Kihez mennék?”. Akkor fel kell ébredjen bennem, ahogy Péterben: „Hova szeretnéd, hogy menjek? Tőled távol? Csak neked van Életed. Felismerem, a nehézségek, a pillanatnyi elbátortalanodások ellenére. Az élet vagy”. És ez minden struktúrán, törvényen, szabályon, hierarchián túlmegy; ez az Istennel való személyes kapcsolatban van. Amikor azt mondjuk: „nincs semmi a lelkiismereten felül” – az Egyház mondja – ebben az értelemben: a lelkiismereten túl nincs semmi, ott van a kapcsolatod Istennel, senki sem tud parancsolni neked, ha a lelkiismereted nem fogadja azt.

Aztán, ha folytatjuk a folyamatot, Pünkösd, és pünkösddel milyen tűz jön ki azokból az emberekből: a bátorság, hogy megetessék magukat az oroszlánokkal, hogy az életüket adják, hogy… ez mind természetes volt számukra. Mindent elhagytak és követték az apostolokat, mintha a legnormálisabb dolog lett volna: „találkoztunk az élettel, átöleljük azt”. Ez volt a pünkösd gyümölcse. Pünkösd, ami úgy tűnik, mintha az évek során, szép lassan lelassult volna, eltűnt volna. Pünkösd, mi tudjuk, hogy most a kozmikus Pünkösd van folyamatban, csöndes, azonban a szellemekben beszél, felébreszti a lelkeket. Mi ebbe kell beilleszkedjünk, a hitünkkel, ez a mi cselekedetünk: elmerülni ebben a pünkösdben, máskülönben a személyek nem múlják felül a farizeusok igazságát, nem lesz meg a kegyelmünk, ami túl vezet minket. Érvényes számunkra, ahogy a Zsidók számára a sivatagban, ahogy az első keresztények számára, felkelni és elindulni, ahogy Ábrahám számára, afelé, amit nem ismersz, de érzed, hogy helyes. Ez nem változott.

A XX. századnak volt a legtöbb mártírja az Egyházban, keresztény mártírok. Én azt hiszem, hogy ebben a pillanatban valaki számára, aki ezt szeretné megélni, hogy teljes mértékben Krisztusé legyen, hogy találkozzon Krisztussal, Krisztust akarja, egy mindennapi mártírság, mely folyamatosan történik, mert a társadalom, a világ és minden szektor teljes dinamikája – remélem, hogy nem tévedek – számomra úgy tűnik, mintha minden Krisztus, a keresztény dimenziója ellen lenne, de nincs meg az az élő dinamika, amikor valaki hallja belül, meghallgatja és követi. Aki ezt szeretné tenni, az ellenállásba ütközik és egy mindennapi mártírságot él meg.

Jézus második eljövetele itt van és a Szentlélek erejével cselekszik. Mindent úgy tesz, ahogy korábban tette, de még jobban, mert azt nem lehet mondani, hogy növekedett volna most az ereje – továbbra is Isten Fia – azonban többé nem befolyásolja a hús dimenziója, amit egyébként Jézus Krisztus is hordozott a Földön, hordoznia kellett, Megváltó és mi társmegváltók vagyunk vele. De Neki most ebben a pillanatban, Szentséges Máriával nincs meg ez a terhe; jelen van, élő és ebben a jelenlétben mindenütt ott tud lenni. Nem csak Názáretben vagy Jeruzsálemben, mindenütt; ezeken az utakon halad és azt kérte tőlünk, hogy Vele együtt haladjunk, hogy egy tűz legyünk Vele, hogy kövessük, ahogy az első keresztények követték, ahogy az elsők követték, ahogy korábban mondtam.

Tőlünk is, akiknek megadatott a Szentlélek, kérve van ez a bátorság, a bátorság, hogy a nagybetűs Életet válasszuk. A bátorság, hogy ne kössünk kompromisszumokat, és könnyű kompromisszumot kötni, mégha a jóra is gondolunk; a bátorság bízni, bízni az Ő művében, bízni abban, hogy ő az, aki beteljesíti, nem aggódni amiatt, amit látunk, mert körülnézve – manapság – mondhatjuk, hogy egy „világháborúban” vagyunk, egy ijesztő zavarodottságban. Mondhatnánk: „De… itt? Nem, hol van?” Mindez a rossz, ami előjön, az éppen az Ő jelenlétének is a gyümölcse, mert minden provokálva van, minden előjön. Nekünk azonban nem azt kell néznünk, hanem magunkba kell néznünk, hogy mit kér tőlünk ahhoz, hogy mögötte haladjunk, hogy tovább haladjunk, hogy az igazságunk felülmúlja – remélem senkit nem sértek meg – a langyos keresztényekét, felülmúlja azokét a keresztényekét, akik azt mondják, hogy meg vannak keresztelve, de aztán nem vesznek részt Krisztus életében. Követnünk kell, mindezen túl.

Máris nagyot léptünk előre a három sarokkő pillérként való kiválasztásában: az életfelajánlás, az integritás és az egyetemes közösség; választottuk és felajánlottuk az életet, mert meg akarjuk ismerni az Atyát és azt, Akit Ő küldött[9], azt szeretnénk, ha a fényünk lenne, hogy az első helyen legyen. Ajándékként ismertük fel a rendkívüli eszközöket, nem egy teherként, egy nehézségként, hanem valami olyanként, amit Isten nekünk ajándékoz, mint amilyen ajándék a Szentségek, a Tisztítótűz, Isten ajándékai, hogy mindig előre tudjunk haladni, Isten élete felé.

A világegyetemre kiterjedő közösségben felismerjük, hogy védve, kísérve és segítve vagyunk ott, ahová nem érkezünk el. Biztosak vagyunk benne, hogy ahonnan mi hiányzunk, oda elérkezik a közösség, és ezért nem csak hiszünk az Istenhez hűséges testvérek élő jelenlétében, akik segítenek minket, hanem örülünk is, hogy vannak – még jó, hogy vannak! – és szeretnénk közösségben élni velük.

Ezt mondtam tehát. Hogyan lépjünk tovább? Hogyan kövessük Krisztust, felülmúlva a farizeusok igazságát? Olvasom, mondom nektek az Atyaisten szavait, hogy ezek segítsenek minket:

“Arra kérlek, hogy ne képezzetek semmiféle sémát magatokban arról, hogy ennek vagy annak hogyan kellene kinéznie. Tegyetek félre minden elképzelést, minden mintát arról, ahogyan eddig láttátok a dolgokat, mert ezek rengeteg téves dolog eredményei, melyek a fejetekbe lettek vésve. Nektek most szabaddá kell válnotok és engednetek kell, hogy a művem folytatódjon a Fiam által, a Szentlélekben, Mária Szeplőtelen Szíve által. És könnyedén meg fogjátok érteni a dolgokat belülről, erőfeszítés nélkül, félelem és kétségek nélkül. Látni fogjátok, hogy megnyílnak előttetek, ahogy kinyílik egy virág, de el kell hagynotok minden előítéletet, el kell hagynotok a berögződött elképzeléseket, mindent, amit a fejetekbe ültettek arról, hogy milyennek kell lennie egy személynek, milyennek kell lennie egy papnak, milyennek kell lennie egy népnek. Töröljetek el mindent, mindent, ami régi, és hagyjátok, hogy most az én újdonságom alakítsa át a dolgokat.

Minden, amit elétek tárok, azért van, mert átalakítom: átalakítom a valóságot. Az Új Teremtés teljes lendületben van. Nem fogtok varázsütésre odaérni, nem fog felülről leereszkedni, hanem a szemetek előtt fog megtörténni a ti segítségetekkel. Most arra van szükségem, hogy mentálisan megújuljatok. Dobjatok el minden mentális tervet, amit az életetek során csináltatok. Ez nem a ti hibátok, így neveltek, mindent megtervezni, mindent látni, mindenre kritériumokat felállítani, és ha valami nem illik a mintátokhoz, kidobni. De ez nem így van. Meg fogtok lepődni, hogyan fogok dolgokat tenni, új dolgokat, még abból kiindulva is, ami kevésbé valószínűnek tűnik, és a ti szemetekben kevésbé helyesnek, de Én döntöm el, hogy mi a helyes.

Engedjétek, hogy Fiam cselekedjen. Megadtam neki minden hatalmat a Mennyben és a Földön, hogy megvalósítsa a művem a Szentlélekben és Jézus a Szentlélekkel fog cselekedni. Együtt fogják végrehajtani az összes projektet. Nektek csak üdvözölnötök kell és részt vennetek imáitokkal, celebrációitokkal, életetek felajánlásával. Ez lesz az a kulcs, amely minden ajtót megnyit, különben úgy fogtok viselkedni, mint a régi Egyház, amely végül mindent kodifikált, és nem jutott semmire. Ne tegyétek ezt! Hadd tegyem meg a kötelességeimet, és ti tegyétek a ti részetek.

Megáldalak benneteket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.”

 

 

[1] 5Móz 26, 16-19

[2] Mt 5,43 -48

[3] Mt 5,20-26

[4] Lk 5,37-38

[5] Mt 9,20

[6] Mt 9,20 -22

[7] Mk 1, 27

[8] Jn 6,60-69

[9] Jn 17, 3