Jézus Krisztus világegyetemre kiterjedő Egyháza

2024.02.03 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmányok: 1Kir 3,4-13; Zsolt 118; Mk 6,30-34

A mai első olvasmányban halljuk Salamont, a Királyok első könyvéből, ahogy a döntőképességet kéri a jóban és a rosszban, a döntőképességet az ítéletben, a kormányzásban, és halljuk az Úr válaszát: örül ennek a kérésnek, megadja neki a bölcsességet, és azon túl minden egyéb ajándékot, azt is, amit nem kért.

Én azt gondolom, hogy ez az olvasmány, ez a bepillantás megérteti velünk, hogy hogyan lépjünk be abba, amiről sokszor beszélünk, az identitásunkba, a küldetésünkbe, Isten akaratába, amit mi a Földön gyakran áldozatként látunk, mint elhagyni valamit… ez mind igaz, mert el kell engednünk, mert meg kell halnunk önmagunknak. Mind igaz, azonban amit mondani próbálok, amit szeretnék ma este megtekinteni veletek, az az a szempont, hogy amikor az Úrral együtt belépsz abba, ami számodra előre lett látva, akkor mindened meg van. Tehát vegyük el egy kicsit a pillantásunkat arról, amit elvesztünk vagy elhagyunk, hanem ahogy Salamonnak mondta: „Megadom neked azt, amit kértél és azt is, amit nem kértél”. Ezt mindannyiunknak mondja.

A vezetés, amit Isten megad nekünk, és oly módon adja meg, amit mindannyian ismerünk, semmit sem kell kitalálnunk: üdvözölni Krisztust, Istent helyezni az első helyre, ott van a Szentlélek ajándéka, Jézus rábíz Máriára, Mária felkészít, képez és a Szentlélekkel együtt visszaad Jézusnak, aki a Szentlélekben az Atyához visz. Annak az embernek az élete, aki hisz ezekben a dolgokban és megpróbálja megélni őket – nem azt mondom, hogy megéli őket – elvezet az átalakuláshoz, a folyamatához, ahol semmi sem hiányzik számára, ahogy Salamonnak sem hiányzott. Képes lesz megkülönböztetni a jót a rossztól, meglesz a küldetéséhez szükséges bölcsessége. Meg lesz mindene, amire szüksége van és még több is, mindaz, ami szükséges a teljességhez, a beteljesüléshez való elérkezéshez.

Az első lépés az az, ami tegnap volt: Jézus bemutatása a templomban, két szülő, akik felajánlják az elsőszülöttet az Úrnak. Nézzétek, hogy Mária és József örömmel ajánlják fel mindannyiunkat; azonban nekünk örömmel hagynunk kell magunkat felajánlani. Hagyni magunkat felajánlani, tudatában annak, hogy innentől kezdve az élet Isten által van vezetve, Isten az élet középpontja, az élet Isten.

Múlt héten beszéltünk… próbáltam az Élő eukarisztiáról beszélni, hogy mi is az.[1] Ma mindenekelőtt azonban azt szeretném mondani, a folyamatunkra, az útra, a felajánlás útjára is gondolva, hogy pont ez a felajánlottság, átadottság Jézusnak Mária Szeplőtelen Szívén keresztül, minden alkalommal az Atya és közöttünk bekövetkező egyesülésként megélni az Eukarisztiát, mert az Eukarisztia nélkül semmire sem fogunk menni. Én azt hiszem, hogy itt a Földön az Eukarisztia nélkül még a Szentlélek ajándéka sem lenne elég, mert a Szentlélek ajándéka is az Eukarisztián keresztül érkezik, amely Krisztus áldozata, mert a Szentlélek az első ajándék, melyet Jézus megadott nekünk. Tehát az Eukarisztia valóban… jaj annak a kereszténynek, aki visszautasította, aki könnyelműen vette – nem tudom, hogy hogyan fogalmazzak másképp, mi egyéb kifejezést használjak.

Felajánlva lenni tehát az Eukarisztián keresztül, mi magunk is élő Eukarisztiává válva. Tehát mi is azok legyünk, akik a világban, az életükkel ezt az áldást hordozzák, ezt a megváltást, melyet Isten Fia hordozott.

Azt gondolom azonban, hogy mindenki nevében mondhatom: micsoda nehézség! Néha azt gondoljuk, hogy ez a nehézség mind a mi lépéseinkből ered, az önmagunknak való meghalásból, a mi átalakulásunkból, és ez így is van. Azonban van egy nehézség, mely abból származik, hogy felajánlottuk az életünket; és ne felejtsétek el, hogy több, mint egy eszköz, de én Szentséges Szűz Máriára és Jézusra emlékszem, mondták, hogy mindig a határainkhoz leszünk vezetve, az életünk mindig a határon lesz, mindig. Egyszer úgy definiálták, mint egy kard élén való haladást, melyről jobbra és balra is le lehet esni, és egyik sem jó, mindig a határon. Mi történik ezzel azonban? Miért visznek a határainkhoz? Mert csak akkor válunk élő Eukarisztiává, amikor a határon vagyunk. Csak, amikor a határon vagyunk, ahol emberileg semmi egyébre nem vagyunk már képesek, ahol a mi erőink, képességeink, intelligenciánk, mindaz a szép, amit akartok, nem képes többé semmire. És ott közbeavatkozik Krisztus, ott vagyunk élő Eukarisztia, ott indul el Isten élete bennünk.

Ez egy folyamat a javunkért. Nem egy hősök, kiválasztottak folyamata, hanem egy nagy szeretet folyamata, mint amilyen Máriáé, Istené, Jézusé, akik a mi javunkat akarják és el akarnak vezetni minket ahhoz, hogy Isten gyermekei legyünk; a teljességünkben, ami a feltámadást jelenti, a szellemből való elindulást, azt jelenti, hogy a test is elkezd a Szellem törvényei szerint működni. Szellem, lélek, test, minden egyensúlyban. És ott mindent megkapsz, amire szükséged van, ahogy Salamon is megkapta, mindent, mindent, amire szükséged van, amire szükséged van, hogy eljuss a teljességedhez.

Ahhoz, hogy élő Eukarisztia legyünk nincs egy módszer, egy metódus, hanem mindig az Isten iránti vágyakozás az alapja, hogy teljes legyen a szeretetünk Irányába, egy teljes rendelkezésre állás Mária cselekedete irányába és aztán elkísérni az Ő művét. Ahogy látjátok végül is minden Isten műve, minden kegyelem, minden ajándék. Részünkről mindig egy hitbéli magatartás, elmerülve lenni és itt elérkezünk az Evangéliumhoz, a csönd, menjünk egy magányos helyre, menjünk imádkozni. Aztán az Evangélium ezt is mondja: „Nem sikerült nekik.” Azonban akkor is, amikor nem sikerül, legyen szó a csöndről, vagy másról, azonban ott van bennünk a szándék, a kívánság, az az a tett, mely lehetővé teszi Istennek, hogy megadjon nekünk mindent, amire szükségünk van.

Ismeritek azt a példabeszédet: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”[2] Ha egyesítjük azzal…: „Munkában talállak titeket, nem?”, mondja: „Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik.”[3] Nem azt mondja: „tökéletesen, ügyesen talállak titeket” Ébren, munkában”, munkában abban az értelemben, hogy elköteleződve abban a keresésben, abban a vágyakozásban. Nem vár nagy dolgokat tőlünk, hanem hogy lássa, hogy keressük Őt, hogy vágyakozunk rá és hogy minden erőnkkel így teszünk, hogy engedjük Őt cselekedni.

Európa felszentelése Mária Szeplőtelen Szívének, amit ma újra megteszünk, ahogy múlt szombaton tettük ünnepélyesen, korábban mondtam, hogy nézzétek meg, hogy ez az eseményekre való hatás. Európában mostanában nagyon sok esemény zajlik. Európa ezeknek az eseményeknek a központja, mert Európa a keresztény gyökereivel előre lett látva, hogy Istennel együtt kormányozza ezeket az eseményeket. Felszentelni tehát Európát, hogy felébredjenek a keresztény gyökerek. Tudjátok, hogy megnyittatott velünk egy szentélyházat Európa szívében[4], hogy nyílként sújtson a szabadkőművesekre, és ahol az összes nagy szent cselekszik. Ez nem egy imádat, hanem az eseményekre való hatás.

Szentséges Szűz Máriára bízok minden jót, amely a Földön megvalósul, rábízom még egyszer a rendkívüli eszközöket, rábízok mindenféle hétköznapi eszközt, és különösen a Szeplőtelen Erődítmény Alapítványt, Jézus Krisztus Egyházát. Rábízom a kicsiket, az egyszerűeket, akik mindenhol rejtőznek, minden jóakaratú embert, mindazokat, akik más vallásokban testesültek meg. Erős igent adtak Istennek, eszközök Isten kezeiben. Rábízom az egész Tisztítótüzet, a Tisztítótűz imáját, fájdalmát és szenvedését. Különösen szeretném felemelni az elvetélt és a lefagyasztott gyermekek kiáltását, hogy mindez használva legyen Mária Szívében, Európa érdekében. És hogy Mária szeretete átölelje ezt a kontinenst, az összes keresztényt, és ébressze fel a gyökereiket, az élet értelmét, a keresztényi lét értelmét.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] lásd Mauro elmélkedése, 2024.01.27 „Évközi III. hét, Páros Év”, mely a www.azujteremtesfele.com weboldalon lett közzétéve

[2] Lk 18,8

[3] Lk 12, 35-38

[4] A Csehországi, Vsetin-ben elhelyezkedő Szentélyházra utal