Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2024.01.27 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmányok: 2 Sám 12, 1-7. 10-17; Zsolt 50; Mk 4, 35-41

Mi, ezen az előestén ünnepélyesen felszenteljük Európát Társmegváltó Mária Szeplőtelen Szívének. Felszenteljük Europát és felajánljuk magunkat Szentséges Szűz Mária szándékai szerint, Európáért. Azért tesszük, mert az Urunk, Jézus Krisztus ezt kérte tőlünk. Egy kérés, mely a megélt idők tekintetében érkezik, egy kérés mely Tőle érkezik, aki jelen van itt a második eljövetelében. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy ezzel a kéréssel megint arra ösztökél minket, hogy ne magunk körül, a szükségleteink, a problémáink körül forogjunk, hanem arra ösztönöz minket, hogy egyre inkább és egyre mélyebben megértsük ezeket az időket, az idők végeztét és a megélt helyzeteket. Ösztönöz minket, hogy felelőséggel tekintsünk az eseményekre, egy érettséggel, látva a sajátos hívásunkat is ebben az időben, ezekben az eseményekben, hogy ne kockáztassuk meg mi is azt, ami Noé[1] idejében, vagy ami Szodomával és Gomorával történt:[2] imádkoztak, megnősültek, vásároltak, eladtak, és aztán Isten egy pontot tett a végére.

Hogy az események ne nyomjanak el minket, ne ragadjanak magukkal, ahogy az emberiség nagy részével teszik. Nekünk ezzel szemben az a feladatunk, hogy velük, az egész Világegyetemre kiterjedő Egyházzal együtt hatással legyünk ezekre az eseményekre, részt vegyünk.

Tudom, hogy Krisztus Egyházához fordulok, tudom, hogy olyan férfiakhoz és nőkhöz fordulok, akik Istent választották és a végletekig Őt szeretnék választani, végleg el szeretnék hagyni a sok bálványt, melyet ez a világ javasol. Nem azt mondom, hogy elengedtük őket, mert azt hiszem, akkor azt mondanák nekem: „Hazug vagy”, azonban azt hiszem, hogy mindannyian el szeretnénk hagyni ennek a világnak a szellemét. Ez a mi folyamatunk: elhagyni a bálványokat. Elhagyni a szellemet az ugyanaz, mindazt, amit ez a világ a csábításával, az ezotéria diktatúrájával folyamatosan ajánl nekünk, néha megpróbálva zavart kelteni, néha megpróbálva elragadni minket.

Íme, tudom, hogy olyan személyekhez fordulok, akik ezt nem akarják; személyekhez, akik végleg eldöntötték, hogy az élet az megismerni az Atyát és azt, akit az Atya küldött[3] és ezért sokszor felajánlották az életüket Jézusnak, Mária Szeplőtelen Szívén keresztül, és minden alkalommal egyre mélyebbre mentek a valódi Isten ismeretében. Azt hiszem mindannyian tanúsíthatjuk, hogy pont ezen a felajánláson keresztül, Isten kezében hagyva az életet Márián keresztül, elindult egy folyamat, mely egyre intenzívebb, melynek meg voltak a ritmusai, de amely most szalad, egy folyamat, mely mindegyikünket az imába vezet, ahogy azt Szentséges Szűz Mária akarta Medjugorjeban. Az imához vezet minket, hogy egyre inkább szemtől szembe akarjunk lenni Istennel, vágyakozni a gondolatának a megismerésére, megismerni, hogy megvalósítsuk, megismerni, hogy többé ne meneküljünk el Isten arcától.

Itt is azt mondom, hogy legyünk őszinték: menekülünk Isten arcától, elmenekültünk, nem akarjuk, de mégis megtesszük. Ez egy folyamat, mely – azt hiszem, hogy itt is tanúsíthatjuk, hogy – felszabadít minket. Ő azért jött, hogy felszabadítsa a rabokat[4], és aki megengedi ezt Neki, az felszabadul; megszabadul a világ szellemétől, önmagától, mindattól, ami nem szükséges, ami csak teher, fáradtság, minden mesterséges fénytől. Egy folyamat, mely eltölt és ugyanakkor egyre inkább felébreszt bennünk egy vágyakozást, egy keresést, Isten keresését. Egy folyamat, mely a szellembe vezet minket, de a szellemből indul. Ez ellentmondásnak tűnhet, de így van: minden a szellemből indul és a szellembe vezet. Azonban konkrét, nem valami a felhők között, mert a szellemből indul, mely közli a lélekkel, a lélek pedig a testtel, hogy megtestesüljön. Konkrét – ez érvényes a kereszténységre, pont azért, mert valószínűleg nem lett megértve – egy folyamat, mely az ember jólétéhez vezet, nem teszi szolgává, egy szerencsétlenné az embert. Elvezeti, hogy megtalálja a méltóságát, azaz, hogy Isten gyermeke valóját, és ebben minden benne van. A jóért van, annak minden kifejeződésében.

Megnézve ezeket az időket, érezve az Európa felszentelésére irányuló kérés szükségletét, tudva, hogy hol vagyunk és milyen gyorsan szaladnak, azt hiszem, hogy mindannyian egyre inkább el kell köteleződjünk, hogy mindent átadjunk, egy erőfeszítést kell tennünk, hogy semmit se tartsunk vissza, semmit se halasszunk el, hanem nézzünk szembe ezzel az élettel Isten szeretetéért; szembenézve vele, mindent adva, egyszer és mindenkorra elhagyva a régi embert.

Jézus azt is mondta, amikor kérte tőlünk, hogy szenteljük fel Europát, hogy ennek az évnek az eseményei MIND LEZÁRÓ ESEMÉNYEK lesznek. Hagylak elmélkedni benneteket. Tudjuk, hogy ahhoz, hogy mindent adjunk, Ő mindig csak két dolgot kér tőlünk: hűséget és egyszerűséget. A hűségről már sokszor beszéltünk, a hit az Ő művében, a hit a jelenlétében, a bizonyosság, hogy az élet átadása Neki Szentséges Szűz Márián keresztül a legjobb dolog, amit tehetünk, a bizonyosság, hogy vezeti a történelmet, hogy vezet mindannyiunkat és a hűség abban is, amit kér tőlünk, egyszerűséggel. Tehát amikor azt mondom „mindent átadni”, „elköteleződni, amennyire csak tudunk”, mindenki, ahogy tud, ahogy képes az eredetiségében. Mindenki tudja, hogy mit kell tegyen belül, azonban az Úr szemébe nézve tegye azt meg, a végletekig, mindent, ne meneküljön.

Azt hiszem, hogy mindenki számára világos, hogy Európában és a világon többé nincs senki sem, aki megpróbálhatná megmenteni, rendben hozni. Csak Jézus Krisztus. Csak Ő tudja, hogy mit tegyen. Ezért felajánljuk magunkat Szentséges Szűz Mária szándékai szerint, mert mindazt, amit a Fiú tud, tudja az Anya is, és mindazt, amit az Anya tud, Tudja a Fiú is és Mária szándékai közvetlenül a Szentháromságba jutnak. Tudva azonban, hogy csak Jézus menthet meg, nekünk az a feladatunk, hogy teljes mértékben Élő Eukarisztiaként éljünk. Mit jelent ez? Úgy élni, ahogy Ő. Felesleges menekülni, azt mondani: „De én nem vagyok Jézus, én nem tudom, én…” Az Élő Eukarisztia az az, aki mindig szemtől szemben él Istennel, aki mindig ebben a felajánlásban él, aki mindig úgy él, mint eukarisztikus Jézus: megtört kenyér, aki mindig és mindet azért él meg, hogy adja magát, hogy adjon, az adás, a felajánlás céljából. Az Eukarisztia az kenyér, mely felajánlja magát, Isten, aki felajánlja magát. Ha élő, akkor az életben történik. Néha mondva lett nekünk, hogy a kezei, a szemei, a hangja, a lábai vagyunk. Tehát azt jelenti, hogy ő legyünk, megengedni Neki, hogy bennünk élhessen: ez az élő Eukarisztia. A mindig Vele való szemtől szembeni létet jelenti, engedni magunkat átformálni, átformálódni a szellemtől, a Szentlélektől és hagyni magunkat újrateremteni az Atya által, mert az egész Szentháromság cselekszik, és aki élő Eukarisztia, az szabadon hagyja a Szentháromságot.

Másképpen mondva, ahogy Nikodémusznak lett mondva, a fentről való újra születést jelenti[5]. Itt is azonban: hit. Mit jelent a hit? Azt jelenti, hogy valóban, a nap minden pillanatában hiszek abban, hogy ez a folyamat megvalósulóban van bennem, mindig, és hogy minden helyzet, ami elém kerül azért van, hogy az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek ez a cselekedete működjön, hogy minden részt vegyen. Nem kell mennem és ki tudja hol keresnem az Urat, hinnem kell benne, hogy így cselekszik az életem minden helyzetében, mindenben, valóban mindegyikben. És akkor ott élő Eukarisztia vagyok. Látjátok, hogy nem arról van szó, hogy a mi eszközeinket használjuk, hogy utánozzuk Jézust, hanem arról, hogy szabadon hagyjuk Őt. Ez nem ugyan az.

Néha hallom azt a kérdést, ami szép, de azt hiszem, hogy túl is léphetünk rajta: „Mit tenne Jézus a helyemben ebben a helyzetben?” Egy szép kérdés, amely segít. Azt hiszem, hogy még mélyebb lenne azt mondani: „Szabadon hagyom Jézust ebben a helyzetben”, nem időzőm azon gondolkodva, hogy mit tett volna, mert abban a pillanatban, hogy gondolkozom már az én gondolatomat is oda helyezem. A kapott válasz nem teljesen tiszta, szabadon hagyom.

És akkor minden helyzet, Ő tudja, hogy melyek, tudja, hogy mikre van szükség, valóban tudja, hogy melyek azok a lépések, ahol meghalunk az egonknak és a Szentháromság át tud minket alakítani. Ha Ő nem szabad bennünk, akkor a lépések, amiket teszünk kissé mindig menekülések lesznek az egyenes úttól. A legjobb helyzetek a mindennapiak, nézzétek, hogy azok mindig a mi korlátaink, és ott szabadon kell hagyni Jézust. Üdvözölni. Nem akarom ismételni magamat, már sokszor elmondtam nektek, de ebben a pillanatban, ahol mindent adni szeretnénk, ebben az ünnepélyes felszentelésben, az ez is. A problémáink, mindazok a helyzetek, ahol azt mondjuk: „Nem megy”, persze, hogy nekünk nem megy, hagyjuk szabadon Jézust, azonban ne meneküljünk. Nincs kérve, hogy hősök legyünk, azonban ne meneküljünk, maradjunk. Néha ez az egyetlen dolog, amit kérnek tólünk.

A mindennapi dolgok. Azt hiszem, hogy világos számunkra, ahogy Szent Pál számára volt, hogy azt tesszük, amit nem akarnánk és nem tudjuk azt tenni, amit szeretnénk[6]. Azonban ne rejtőzzünk el e mögött. Szent Pál is mondta. Tegyünk úgy, mint Szent Pál, aki mit tett abban a helyzetben? „Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”[7] Éljünk így. Akkor aztán minthogy tudjuk, hogy nem kéne azokat a dolgokat csinálnunk, de mégis megtesszük, próbáljuk meg ott szabadon hagyni Krisztust, anélkül, hogy mentegetőznénk. Én mondom nektek, hogy Ő kész azonnal közbeavatkozni, amint megadjuk neki a lehetőséget; így átalakulunk. Nem nehéz dolgok kereséséről van szó. A nehéz dolgok keresésébe többé vagy kevésbé, de mindig a büszkeségünk kielégítésére szolgál, a szellemi büszkeségünkére. Arról van szó, hogy azt éljük meg, akik vagyunk, Krisztussal együtt azonban, aki néha a kereszten van, azonban azt a keresztet üdvözölve, elindul egy megfizethetetlen hála. És pont a problémákban, a betegségekben tudod erősebben üdvözölni azt, mert erősebb jelenlét van.

Szegényes szavakkal, és nem vagyok romantikus: szeretni mindig. Próbáljatok meg mindig szeretni, mindig, nem csak néha: mindig, mindenkit. Hogy sose közvetítsünk egy negatív gondolatot, hanem hagyjuk, hogy mindig Krisztus gondolata közvetítődjön, amikor valakire gondoltok, még Luciferre is, Krisztus gondolata közvetítődjön. De tegyétek meg ezt magatok között, anélkül, hogy Lucifert keresnétek. Szeressetek mindig, áldjatok mindig. Ha rosszul bánnak veletek, szeressétek azt, aki rosszul bánik veletek; közöttetek, ne keressetek…néha rosszul bánunk egymással magunk között is, a családban. Szeretni.

Ha megmutatkoznak a nehézségek, a megpróbáltatások, a betegségek, hálát adni, HÁLÁT ADNI. Próbáljátok meg. Ne keressétek őket, de ha érkeznek, akkor adjunk hálát, azt jelenti, hogy ez az én utam, ami aztán nem áll kívül a gyógyulási kísérleten, az Isten szerelmére! Azonban a hálaadástól induljatok: minden megváltozik, minden megváltozik!

Ha megsértenek, hála, aztán áldani; ha fogyatékosnak tartanak minket, hálát adni és áldani. Minden megpróbáltatást, minden fájdalmat drágagyöngyként fogadjuk, egy gyöngy! Az első lépés, és néha meg kell erőszakolnunk magunkat ehhez, pont ez, „köszönöm, tudom, hogy értem van, tudom, hogy hasznomra van”. Aztán most ne gondoljatok az utána következő folyamatra. Ha nem csináljuk jól az első lépéseket, akkor minden rosszul megy, tévesen.

Én mondom nektek, hogy egy ilyen magatartással legtöbbször – legtöbbször, nem mindig – amikor a hálaadás valóban szívből jön, akkor többé semmit sem kér tőled, mert csak próbára tesz téged, ahogy Ábrahámmal tette; nem ölette meg vele Izsákot, azonban kérte tőle.[8] Nem tudom, hogy érthető-e. Amikor a hálaadás őszinte, százból kilencvenkilenc alkalommal elmúlik a probléma, azért is, mert te megváltoztál.

Minden a javukra válik azoknak, akik szeretik Krisztust, azoknak, akik szeretik Istent[9], minden, mert minden a Vele való részvétel. Részt venni, Szentséges Szűz Márián keresztül felajánlva, az Ő szándékai szerint, az a Jézussal való egységben lét, megélni azt a misztikus egységet, az azonnali felismerést.[10] És. bocsássatok meg, de ott nem lehet más, mint béke, öröm, ha nem így van, akkor az nem misztikus egység. Szentséges Szűz Mária egyértelműen nem nevetett és táncolt a Kereszt alatt, azonban egységben volt Krisztussal, elmúlt. És ez mindannyiunk számára így van.

Azt hiszem, hogy ezek a lépések segítenek előhozni Európa keresztény gyökereit, segítenek felébreszteni azokat az igeneket, akik ott vannak Európában, az igazakat, akik minden Egyházban, felekezetben ott vannak; segít Krisztusnak mindent újra egyesíteni Krisztusban, hogy az Egyháza egyre jobban láthatóvá váljon. Mi itt vagyunk, elhívott minket: „Az én Egyházam vagytok, Jézus Krisztus Egyháza vagytok”, de hosszú a folyamat, hogy egyre láthatóbbá, működövé tegye. Később sem lesz vége. Azt hiszem, hogy ezek egyszerű lépések a hűségben, melyeket mind megtehetünk, mindenki, ahogy tudja; azonban mindenki hozzá fog tenni valamit Krisztus Misztikus Testéhez és a szenvedéseihez.

Szeretném megújítani mindannyiunk, az egész Egyház, Jézus Krisztus egész Egyházának felajánlását, megújítani a felajánlást Mária Szeplőtelen Szívén keresztül, Mária Szeplőtelen Szívében, az Ő szándékai szerint Európáért, a világért, az Egyházért; hogy Mária számíthasson ránk, hogy valóban érezhesse, hogy vannak gyermekei, akiktől kérhet, kérheti azt is, hogy hordozzák  kereszt egy darabját, kérheti hogy részt vegyenek az örömeiben, hogy Vele együtt éljenek, imádkozzanak, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Ter 6-9

[2] Ter 18,20 – 19, 29; Júd 1,7

[3] Jn 17,3

[4] Lk 4,18

[5] Jn 3, 1-3

[6] Róm 7, 18-25

[7] 2Kor 12, 9-10

[8] Ter 22,1-19

[9] Róm 8,28

[10] „Újraírni a történelmet – I. kötete – Az Isten gondolatában” V. fejezet „A misztikus egység Krisztussal”; „Az azonnali felismerés”, Luci dell’Esodo kiadó