Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2023.10.28 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átírat)

Olvasmányok: Róm 8, 1-11; Zsolt 23/34; Lk 13, 1-9

Ma, bár Szent Simon és Júdás apostolok ünnepe van, a 29. hét szombatjának olvasmányait vettük. Azért, mert azt gondolom, hogy Szent Pál tegnapi[1] és mai[2] szavai a Rómaiakhoz fontosak számunkra, akik haladtunk előre, számunkra, akik hiszünk Jézus Földi élő jelenlétében. Segíthetnek nekünk, ahogy már máskor is láttuk, hogy teljesen elinduljon bennünk Isten élete, a szellem cselekedete, a szentháromságos örvény és az elsődleges energia.

Számomra szép egy olyan óriást hallani, mint Szent Pált, amint azt mondja: „Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik.”[3] Amit leír, az az, ami minden emberben ott van, – tehát bennünk is – a bűn következtében, az áteredő bűn, a kollektív bűn, Lucifer cselekedetének következtében, az emberiségünk következtében, melyet Krisztus megváltott, azonban egy folyamatot kell végig járjon. Tegnap tehát felkiált: „Tönkre leszek téve? – mondja. Nem, hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által! Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének.[4]

Tűnhetnek ilyen – olyan szavaknak, melyek ott megállnak, azonban nézzétek, hogy hittel fogadva őket, ezek a szavak az életet jelentik. Ez egy apostol, Pál által elmagyarázott ígéret, mely mindannyiunk számára érvényes; egy ígéret, mely megváltoztatja az életünket, ha üdvözöljük. Nem vagyunk többé a halál törvényének befolyása alatt, a halál le lett győzve, túl mindazon, amit hallunk, amit megélünk, az elkövetett hibákon, az eséseken. Ha hiszünk ebben, ha hisszük, hogy Krisztus legyőzte a halált, legyőzte bennünk és folyamatosan győzi le az élet folyamata során. Ahogy mindig a hűség, a hit van kérve tőlünk, hogy higgyünk.

A törvény, melyről Szent Pál beszél, a világ szellemének törvénye, a gondolatom törvénye, a gondolatunk törvénye. Ha megnézitek mindannyian tudjuk belül, hogy mit kell tegyünk. Mindannyian, amikor az imában vagyunk, amikor a Szentmisén vagyunk, amikor a találkozóinkon vagyunk, minden világos. Érezzük azt is, hogy meg van az erőnk ahhoz, hogy cselekedjünk. Ez egy normális dolog, így kell tekintenünk rá. Nem kell a szentekre – ebben az esetben Szent Pálra – valami távoli dologként tekinteni, „csak ő tett így”, hanem érvényes mindannyiunkra, mindenkire a saját eredetiségében. Amikor a szentek közösségéről beszélünk, a világegyetemre kiterjedő közösségről, az ez is. Tudni, hogy ő mondta, ő végighaladt rajta, és ahogy őt, úgy mindenkit lehetne példaként venni, mindenkit! Én is végighaladok ezen, mi is. Így a közösség az öröm is, hogy tudjuk: nem én vagyok, hanem egy törvény, egy törvény, melyet Krisztusban legyőzhetek.

Szent Pál tökéletesen leírja a harcot a mi és Krisztus gondolata között, amiről oly sokat beszélünk ezekben az években. Meg kell halnunk a mi gondolatunknak és belépni Krisztuséba. Ez a harc, azonban a mai részben ezt mondja: „Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak. Mert a Krisztus Jézusban való élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.[5]” Ebben hinni az, ami megváltoztatja az életünket. Többé nem az én erőm, az én képességem, az én elkötelezettségem, lemondásaim kérdése: nincs többé ítélet azok számára, akik Jézus Krisztusban vannak.

A folyamatom így irányt vált: nem erőlködöm, hogy „szent” legyek. Igyekszem szabadon hagyni Jézus Krisztust, igyekszem megengedni, hogy bennem éljen, cselekedhessen. És ez mit tesz? Segít, hogy megszülessen és növekedjen az az intim kapcsolat köztem és Krisztus között, az a jegyesi kapcsolat, mert nekem egységbe kell lépnem Vele és Ő cselekszik. Ő elsőbbséget ad a szeretet törvényének, hogy engedjem magam szeretni, hogy szeressem Őt, keressem Őt, vágyakozzak Utána, tegyetek ide, amit akartok. Ez már több, mint győztesekké tesz minket, mert a bűn törvénye többé semmire sem képes.

Mondanom kell, mert ezt jelenti a szellem szerint élni, hogy megint őszintén Isten előtt megnézem, hogy valóban a fenti dolgokat keresem, valóban Isten gondolatát keresem, meg akarom ismerni az Atyát és azt, akit az Atya küldött. Mindig ide térünk vissza, ez a mi életünk, ami nem azt jelenti, hogy nem engedjük, hogy az élet áramoljon, azonban ezzel a központúsággal. Akkor aztán Isten cselekszik, a Szentlélek cselekszik. Nézzétek, hogy a rendkívüli eszközök, mindaz, amit tudunk, ami meg lett nekünk tanítva, amit egymásnak mondtunk, az mind ebben rejlik. A szentségek is azért vannak, hogy segítsenek ezt megélni. Egy segítség vagyok, hogy megéljem Krisztus győzelmét az én halálom felett, nem csak azoké felett, akik kétezer évvel ezelőtt voltak, legyőzte az én halálomat. A szentségek ebben táplálnak.

Már mondtam, de ha valóban az egész lényünkkel Krisztusnak adtuk az életünket Szentséges Szűz Márián keresztül, ha hiszünk ezekben a szavakban, melyeket hallottunk, ahogy sok másban, akkor honnan jönnek kételyek, a félelmek, a megerősítés szüksége? Honnan jön mindaz, amikor bekerülünk ebbe a…: de valószínűleg tévedni fogok, valószínűleg…? A halál törvényéből jönnek. Megint egy megpróbáltatás, melyen keresztül kell haladnunk. Ha Krisztusnak adtuk az életünket, akkor hagyhat-e engem a halál hatalmában? Megengedheti-e, hogy valamilyen szellem, melyet Stefania Caterina, – vagy akit akartok – hozott, jöjjön és szórakozzon velem? Már tudom magamban, hogy helyes, Krisztusban tudom, hogy helyes. Krisztusra vár, hogy megvédjen, nem nekem kell megvédenem magam. Azt kérte tőlem, hogy ajánljam fel neki az életem és én neki adtam, nem vágyom semmi másra, csak Rá, most neki kell a játékmezőre lépnie.

Így élni, az azokba a törvényekbe való belépést jelenti, ahol minden a javukra válik azoknak, akik szeretik Istent[6]: a javunkra válik, amikor jól vagyunk, amikor rosszul vagyunk, amikor elesünk, amikor alszunk, amikor eszünk, amikor felkelünk. Minden a javunkra válik, mert az egész életünk közepe Krisztus. Tehát a világ törvénye, a világ szellemének – Szent Pál azt mondja, hogy a húsé, de ugyanarról van szó – semmilyen hatalma nincs többé felettem, ami nem azt jelenti, hogy többé nem fogok hibázni, hanem azt jelenti, hogy a hibám is a javamra válik. Azt jelenti, hogy Krisztus szabad és a Szentlelken keresztül el fog tudni vezetni engem a teljes életre. Hogyan? Csak ő tudja. Ő vezeti az életet és a történelmet.

Egyszerű megerősíteni, hogy valóban a Szellemet választottam -e, a Szentlelket, vagy a világot. Sokféleképen egyszerű. Az egyik módja: a gyümölcsökön keresztül. Ha én magamban – azon túl, hogy hogyan érzem magam – nem kell az a békében lévő szent legyek – tudom, hogy bennem semmi egyéb vágy nincs Krisztuson túl, ha csak az imában találok békét magamban. Ha bennem az élet az áldani, szeretni, próbálni felépíteni Isten Országát, ahogy képes vagyok vele együtt, az eszközökkel együtt; ha bennem lévő gondolat az csak ez: mit csináljak, hogy Krisztus ismertté legyen, mit tegyek ahhoz, hogy a béke valóban eljöjjön, mit csináljak, hogy az Alapítvány egyre inkább egy tiszta, látható eszköz legyen, és csak ez ad nekem békét. Mit választottam? Isten Szellemét választottam. Ha ezzel szemben ahhoz, hogy béke legyen bennem, hogy békében legyek, szükségem van a világra és a világ dolgaira, a világ szükségleteire, arra, amit a világ felajánl nekem, ha a békém a világból jön, akkor elnézést, de egyszerű megérteni, hogy milyen szellemet választottam.

A középpontba helyezni mindazt, amit mondunk, hinni, az egy hitbéli lépés, ahogy mondtam, akkor látjátok, hogy mi az életünk, hogy mivé válunk Isten kezeiben, a Szentlélek kezeiben? Eszközökké, vagy használhatunk egy másik kifejezést, melyet alkalmanként használok: egy harctérré, melyen egy csata dúl, azonban egy olyan csata, melyet Jézus vív a világ ellen, Mária a világ ellen. Én egyszerűen hagyom, hogy ez a csata dúljon. Akkor lesznek megpróbáltatások, pillanatnyi sötétségek, fáradságok, de azok alapján mérlegelem magam, az a csata. Nekem csak hittel kell hinnem Krisztusban, egyre jobban hinni, hogy Krisztus legyőzte a halált, segítve magamat a világegyetemre kiterjedő közösséggel, a találkozókkal is, a szentélyházakkal, választott helyekkel. De miért? Hogy tápláljuk a tényt, hogy Krisztus legyőzte a halált, hogy folyamatosan győzi le a háborúkon és a megpróbáltatásokon túl, Krisztus győz. Én várok, hogy megláthassam a megnyilvánulását, a megdicsőülését magamban, és körülöttem. Meg fog dicsőülni, ebben biztos vagyok.

Tudjuk, hogy Isten házanépe vagyunk, a szentek polgártársai vagyunk.[7] Ez is: ha hiszek, ha körül vagyok véve Angyalokkal, Arkangyalokkal, Mária által, a hűséges testvérekkel és minden szenttel, akik előttem voltak, akkor ki van ellenem,[8] ki tehet bármit is velem? Lucifer? Mégis mit akarsz, mit tegyen az a szerencsétlen! A legszerencsétlenebb, aki csak van a Földön, a legkreténebb. Egy tekintettel elküldjük. Talán az a különbség Máriával szemben, hogy Ő még csak rá sem néz Luciferre, de mi legyünk ravaszak és Szent Mihály mögül nézzünk rá. Ki van ellenem?

Hagyjuk tehát szabadon cselekedni Krisztust a hitben, ne mérlegeljünk, hogy kevesen vagyunk, sokan vagyunk, jól haladunk, rosszul haladunk. Haladjunk, aztán majd a végén meglátjuk, hogy hányan vagyunk, még csak nem is érdekel minket, reméljük, hogy a lehető legtöbben. Mindenki magáért kell feleljen, nem válaszolhatunk a többiek helyett. Mi továbbra is bemutatunk minden jót, ami a Földön van, mégha nem is látjuk, tudjuk, hogy van; bemutatni az összes szenvedést, – azt látjuk – anélkül, hogy ítélkeznénk, hogy ki tette, ki nem tette, mi felemeljük azt. Minden mártírt, minden kiontott vért, minden haldoklót, minden halottat, bárhogy is haltak meg, bemutatjuk őket és megmaradunk a hitben, hogy Isten jóvá tudja alakítani a rosszat.

Megszabadulunk az elvárásoktól, a szükségletektől, még csak el sem kell távolítani a szükségleteket: ha így élünk, akkor maguktól eltávolodnak, mert a szükséglet az mindig és csak ez lesz: találkozni Krisztussal, és ez a szükséglet, amikor van, mindig meghallgatásra talál, mert Ő mindig jönni fog. Az összes többiért fáradozni kell, de ezért nem, Ő jön. Mindig melletted lesz, előtted, mögötted, körülötted és benned lesz, sosem hagy el.

Én mondom, hogy a türelem az talán a várakozás a mi pillanatunkra, hogy eljöjjön a dicsőséges visszatérte, a mi dicsőséges elmenetelünk; aztán azonban az lesz, amit Isten akar és amire mindöröktől vágytunk és még szebb lesz, mint ahogy elképzeltük.

Rendelkezni tehát azzal a bizonyossággal, hogy Isten legyőzte a világot, hogy az ígéretei megvalósulnak, ez az ima, elsődleges energia hordozóinak lenni. Ezzel a hittel élni az tanuknak lenni, áldás lenni, mindannak lenni, amit ezekben az években mondtunk, egyszerűen, az életben, azt csinálva, amit csinálunk, aludva, evés közben, dolgozva, de mindig így.

Hálát adunk még egyszer Istennek, ahogy Szent Pál tette, hogy megszabadított minket mindattól, amitől nem tudtunk volna egyedül megszabadulni: a törvénytől; hogy megnyitotta bennünk a Szentlélek lépéseit. Hálát adunk minden ajándékért, Szentséges Szűz Mária ajándékáért, a rendkívüli eszközök ajándékáért, Szent Józsefért, a világegyetemre kiterjedő közösség ajándékáért. És még egyszer Rábízzuk ennek a Földnek minden szenvedését, a haldoklókat, a halottakat; Rábízzuk különösen az ártatlanokat, az ártatlanok fájdalmát és áldozatát, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Róm 7, 18-25a

[2] Róm 8, 1-11

[3] Róm 7, 19

[4] Róm 7, 24-25

[5] Róm 8, 1-2

[6] Róm 8,28

[7] Ef 2,19

[8] Róm 8,31