Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2023.07.22 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átírat)

Olvasmányok: 2Kor 5,14-17; Zsolt 62; Jn 20,1.11-18

Ezen az előestén Mária Magdolnára emlékezünk és őt ünnepeljük, Szent Mária Magdolnára.

Szent Mária Magdolna, ha rátekintünk, ha megengedjük neki, hogy beszéljen hozzánk, hogy beszéljen a szellemünknek, ha megengedjük neki, hogy segítsen nekünk abban a közösségben – melyben ő részt szeretne venni, hogy segítse Isten gyermekeit, úgy, ahogy minden szent – akkor segíteni fog nekünk meglátni a mi életünkben is azt a folyamatot, melyet ő végigjárt. Segíteni fog meglátnunk magunkban is mindazokat a lépéseket, és hogy mi vezette el őt azokhoz a lépésekhez, mert Ő a tökéletes példája egy olyan léleknek, egy olyan nőnek, aki szereti Jézust és megengedi, hogy az a szeretet átalakuljon, mígnem az Atya jobbján lévő Isten Fiának szeretetévé válik.

Mária Magdolna egész élete egy átalakulás, egy olyan teremtmény példája, aki új teremtménnyé válik. Ezért is volt az első, aki megkapta a kinyilatkoztatást. Tudjuk, hogy az Első, azt hiszem, Szentséges Mária volt, de Magdolna az első teremtmény Szűzanya után, aki megkapta a feltámadás kinyilatkoztatását.

Mária Magdolna szerette Krisztust. Mindazok, akik olvastuk Valtorta könyvét, ismerjük azt a szeretetet. Vonzotta őt Krisztus, ugyanakkor az elején taszította őt, mert a feltámadása az egy halott teremtmény feltámadása volt az Élettel való találkozásba, és aztán az az Élet átalakította őt. Nagy ereje volt, nagy emberi ereje, és képes volt Isten rendelkezésére bocsátani azt. Kezdetben Isten arra használta azt az erőt, hogy leromboljon benne mindent, ami még az emberi dimenziókhoz, az önzőséghez, a szégyenhez kötődött. Azon az erőn keresztül Jézus valóban egész Izraelen végighurcolta őt maga után, ahol ki lett nevetve, üldöztetve, rágalmazva.

Mivel rendelkezett ő, mi az első dolog, amivel nekünk is rendelkeznünk kell? Mivel rendelkezett Mária Magdolna és mit kér, hogy nézzünk meg magunkban? A vágyakozást, a Krisztus utáni vágyakozást. Nézzük meg, hogy tényleg ott van-e ez a Krisztus utáni vágyakozás, hogy elvezessen minket az Atya megismeréséhez? Ez a vágyakozás megismeréssé válik, az ismeret szeretetté, minél jobban szeretünk annál jobban ismerünk, minél jobban ismerünk, annál jobban szeretünk, de minden abból a vágyakozásból indul. És ez a vágyakozás lehetővé tette számára, hogy legyőzzön minden megpróbáltatást, ami elé került, melyekbe Jézus vezette őt bele. A megpróbáltatások közé vezette őt, azonban ő bízott Benne, túlment, szerette őt és akarta őt.

Nézzétek, hogy ez a vágyakozás – és ezt számunkra is mondom – egy belátási módszerré válik, módszerré ahhoz, hogy rendet tegyünk, takarítsunk az életünkben, hogy eldöntsük, mi az, ami számít az életünkben. Legyőz mindent ez a Krisztus utáni vágyakozás? Krisztust teteti velünk az első helyre? Ennek a vágyakozásnak felül kell múlnia minden egyéb vágyakozást, minden egyéb kötelességet, az első helyen kell legyen: A KRISZTUS utáni vágyakozás. Ezzel mindent legyőzünk. Tényleg: egy segítség a BELÁTÁSHOZ. Minden döntésben – legyen az kicsi vagy nagy – Krisztus akarom? Meg szeretném Őt ismerni, szeretni, valóban egy dologgá szeretnék válni Vele? Ha megvan ez a vágy, akkor meglátjátok, hogy a szükségtelen dolgokról tisztán látni fogjátok, hogy nem szükségesek. Vagy megpróbálom Krisztust behelyezni azokba a dolgokba, amiket én szeretnék, de akkor világos lesz, hogy nem igaz az, hogy Krisztust szeretném. Szeretném, ha…; szeretném, de…; nem: szeretném és kész. Remélem, hogy érthető, amit mondani szeretnék.

Ezáltal, Ő lesz az életünk központja. Ezáltal valóban az életünk urává válik, így valóban felajánlottuk Neki az életünket. Nézzétek, hogy ez egy hitbéli folyamat: vágyakozás és hit, mert végül is szeretnénk, de mit? Valamit, amiben hihetünk. Ha nincs meg a hitünk, akkor mit szeretnénk, mit? Én hozzáteszem: ez a hit táplálja a reményt, a reményt, hogy találkozni fogunk Vele, az Új Teremtésben való reményt, a reményt, hogy segít nekünk legyőzni a megpróbáltatásokat. De mind a hit és mind a remény a szeretetből vannak táplálva. Szeretni kell Krisztust. A szeretet növeli a hitet, a szeretet növeli a reményt, a hit miatt megyek előre, mikor megingok. Kapcsolódnak egymáshoz, ahogy Szent Pál mondta a szeretethimnuszban.[1]

Mária Magdolna megélte ezt. Azt hiszem, hogy egy konkrét példája ennek a valóságnak, amit ismerünk és meg is kell élnünk. Egy folyamat lesz mindannyiunk számára, ahogy neki is az volt, mindez által vezetve, mely elvezet minket az önmagunknak, a saját elképzeléseinknek és gondolatainknak való meghaláshoz. Tenni fog róla, hogy valóban Őt, Jézust helyezzük minden és mindenki fölé. Meg fognak halni azok a gondolatok, melyek mindig a kompromisszumokhoz vezetnek minket; azok a gondolatok, melyek mindig ott vannak, hogy igen, szeretnénk megélni Krisztust, szeretnénk Krisztust, azonban behelyezve Őt a mi programjainkba, elképzeléseinkbe. Melyek megkísérelik egy kicsit helyre tenni a dolgokat. Nézzétek, hogy ez egy veszély számunkra. Tudom, hogy mi mindannyian szeretnénk Krisztust, de vigyázzatok ezzel a „helyre tenni a dolgokat” gondolattal, mely egy normális szintre próbálja meg levinni a dolgokat.

Krisztussal semmi sem normális. Semmi normális sincs Krisztussal, minden rendkívülivé válik. Egy rendkívüli életet javasol nekünk, az Új Teremtést javasolja nekünk, egy feltámadottakkénti életet javasol nekünk. Semmi normális sincsen, nincs semmi emberi, semmi, amit be lehet kényszeríteni az emberi gondolatba, semmi, semmilyen ima, semmilyen … munka, bármi, normális kapcsolatok a szülők és a gyerekek között. Nem, Jézus mindent a mércén kívül csinál. Az Evangélium mondja: „Aki jobban szereti az apát és az anyát, mint engem…”[2]. Az Evangélium az, amit mondok nektek. Mária Magdolna így élt.

Így élve Krisztus el tudta őt vinni – és minket is el akar vinni – a Názáreti Jézus szeretetétől Isten Fiának szeretetéhez, Annak a szeretetéhez, aki az Atya jobbján ül. Nézzétek, hogy a mai Evangélium világos[3] és Szent Pál levele is[4]. Pont ez a lépés, ez az, ami különösen tőlünk van kérve. Szent Páltól indulok: „Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk emberi módon. És ha Krisztust emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek.”

Ez Mária Magdolna folyamata. Mondtam, hogy feltámadt, amikor Jézus elhívta Őt, az egész egy folyamat, amit végig járt. A mai Evangéliumban, amikor ezzel szemben Jézus megjelenik és ő nem ismeri fel Őt, lát két angyalt és nem ismeri fel őket, beszél Jézussal és nem ismeri fel, itt tesz egy újabb ugrást. Szerette Krisztust! Kihívta a rómaiakat és mindenkit a kereszt alatt Szent Jánossal. Mária Magdolna senkitől sem félt, azonban még egy ugrást meg kellett tennie és ez az, amit kérek, javaslok magunknak. Ha szeretitek Krisztust, akkor tegyétek meg ezt az ugrást. Az ugrás pedig: „Jézus így szólt hozzá: »Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”[5] Itt van az, amit mondunk, hogy Krisztus az Atyához visz minket.

Belépni tehát ebbe a közösségbe Krisztussal, egy dolognak lenni vele, ez mindabból indul, amit korában mondtam, és aztán engedjük meg ezt az ugrást. Nézzétek, hogy Jézus itt az Új Teremtést hirdeti. Ebben az Evangéliumban megnyitotta az utat az Új Teremtéshez, nem volt korábban. Itt nyitotta meg és mikor azt mondom, hogy ma, akkor úgy értem azon a napon, ott. Korábban, aki meghalt, az Ábrahám keblében volt. Azon a napon Jézus megnyitotta az utat, ELSŐKÉNT végig haladva rajta, korábban nem létezett. És Mária Magdolnának és a tanítványoknak élőként javasolta azt. Aztán leereszkedett a poklokba és felhozta mindazokat, akiket fel kellett, szétválasztott. Megtette azt, amiről tudta, hogy meg kell tegyen, de megnyitotta azt az utat és javasolta Mária Magdolnának, a tanítványoknak és javasolja nekünk is: engedjétek magatok elvezetni az Atyához Krisztus által, azzal a szeretettel Jézus iránt, azzal az Jézus utáni vágyakozással, a Jézus megismerése iránti vágyakozással; és engedjétek meg, hogy ez rendet tegyen, mindig, mert az életetek minden pillanatában lesz egy meghozandó döntés. Krisztus a középpontban segíteni fog a kicsi és a nagy választásokban is. Aztán a többit hagyjátok Rá.

Sokszor elmondtuk: a szentek gazdagok a kegyelmekben és jobban, mint valaha munkában vannak itt velünk, pont azért, hogy végig járjuk ezt a folyamatot. Nekünk el kell érkeznünk ahhoz, hogy mi is lássuk, megérintsük az Urat, már itt, az Új Teremtés kilátásában. Nem azért, mert benne leszünk, jó is lenne! Azonban megérezhetjük és megvannak a kegyelmeink ahhoz, hogy megtegyük. És Mária Magdolna, Szent János apostol és a szent védelmezőink itt vannak és sürgetnek minket, de valóban sürgetnek. Krisztus itt van, Mária közöttünk van.

Azt hiszem, hogy ez a legszebb üdvözlet, amit Mária Magdolna adhat nekünk és amit én is adhatok nektek. Éljétek meg így ezt a Jézussal való kapcsolatot, ahogy Mária Magdolna is megélte, de teljes nyitottsággal, nem csak arra, ami kényelmes nekünk, a többit meg eldobva. Nem szégyenkezett amiatt, hogy nem ismerte fel Jézust, ámen. Azonban Jézus felé ment, érezve a vágyakozását: „mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem![6] Képzelem, hogy Jézus elmosolyodott és ezt mondta neki: „Ugyan, kelj fel és menj!” Ez meg volt Mária Magdolnában, nem volt sok spirituális, teológiai, mély paranoiája. Az volt, aki, de szerette Krisztust.

Kérjük tőle, kérjük Szentséges Máriától, hogy kísérjenek el minket, és hogy egyáltalán ne hagyjanak el minket, és kérjük, hogy használja az erejét arra is, hogy megrázzon minket, ha szükséges. Kérjük az áldását ránk és mindazokra, akik be vannak zárva mindazokba a helyzetekbe, ahol nem látják a kiutat, mert nem engedik, hogy a Krisztus iránti szeretet magával ragadja őket. Hogy az áldása szabadítsa fel a foglyokat az egész Egyház erejével együtt, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] 1Kor 13

[2] Mt 10, 37-42

[3] Jn 20, 1-2.11-18

[4] 2Kor 5, 14-17

[5] Jn 20, 17

[6] Jn 20, 15