A lelkiállapotok

Mielőtt konkrétan a témába kezdenénk, szeretnénk hálát adni Istennek a kézzel fogható vezetéséért a Vele való utunk során, hogy nem hagyott minket statikusan, hanem azt akarta, hogy aktívak legyünk és egyre mélyebbre vezetett minket, hogy konkrét élményen keresztül lássuk, ahogy minden a szellemből indul és hatással van a lélekre és így a testre is. Láttuk, hogy elengedhetetlen Istenben elmerülve élni és megengedni a Szentléleknek, hogy mindent harmonizáljon bennünk, hogy boldogok legyünk, elérjük a teljességet és új teremtményekké váljunk, akik tudják, hogyan viszonyuljanak másokhoz és hogyan fejezzék ki magukat Isten gyermekeinek szabadságával.

A személyek kísérete során megfigyeltük, hogy a sérülések, a mi és mások bűnei, megjelölik a lelket, egy bizonyos lelkiállapotot teremtenek bennünk. Ez egy magatartás, mely akadályozza a Szentlélek áramlását a szellem, a lélek és a test között.

5 alapvető lelkiállapotot különböztettünk meg. Ezek kapcsolódnak egymáshoz és amikor nem megy végbe a gyógyulás a korábbi lelkiállapotban, akkor az azt követő és annál rosszabba esünk, és szép lassan a Szentlélek többé nem áramlik, hanem egy másik szellem lakik bennünk. Ezek a következőek: a félelem, a bűntudat és hibáztatás, a mártírkodás, a neheztelés és a gyűlölet. A fődémonok és a démonok befolyást gyakorolnak ezekre, torz gondolatokat, negatív érzelmeket ébresztve, melyek az igazságon kívül vezetnek minket, erőszakot és megosztást gerjesztve és így egyre mélyebbre visznek minket.

Félelem

Minden típusú és formájú félelem van, melyeket mindig a gonosz, Lucifer nemz, és a halálfélelemből erednek, ahogy azzal már foglalkoztunk ebben a fejezetben. A félelem önmagában normális, betegessé válik azonban megmaradni a félelemben, akadályozva lenni általa. A fődémon, Anubisz az, aki sajátosan azzal foglalkozik, hogy ezt a lelkiállapotot ébressze fel a lelkekben. A félelemben maradva és táplálva azt a következő lelkiállapotba kerülünk.

Hozzunk egy példát:

Bűnt követtem el > nem érzem Isten bocsánatát > félek Istentől. Ezen a ponton, ha nem teszek egy lépést a hitben, annak tudatában, hogy Isten szeret engem és már megbocsátott nekem, akkor a bűntudatba lépek, ezt állítva: Hogy is szerethetne engem az Úr? > Én ilyen vagyok > mindig hibázok. Így beleestem a bűntudatba.

Bűntudat és hibáztatás

A fődémonok táplálják a bűntudatot, Luciferrel együtt, aki mindig a bennünk lévő büszkeséget és önzőséget ingerelve cselekszik. Ha nem vagyok éber, akkor könnyedén abban a gondolatban találhatom magam, hogy: Igazából azért tévedtem, mert ’ő’ volt az, aki rávett engem a hibára > nem így kellett volna cselekednie > az ő hibája. Immár a hibáztatás lelkiállapotában vagyok. Ha innen nem jövök ki gyorsan a Hit és Isten szeretete és a szentségek, a közösség segítségével, mindent elmerítve Krisztusban, hogy feltámadjak vele, akkor rövid idő alatt a mártírkodásban találhatom magam.

Mártírkodás

Ebben a lelkiállapotban akkor vagyok, amikor egy ilyen gondolatot képzek: Íme, mindenkinek velem van baja > én mindig helyesen viselkedtem > ő ezzel szemben így cselekszik… a másik úgy…

Odáig is eljuthatok, hogy Istent hibáztassam: velem állandóan megtörténik minden… > ezt igazán nem kellett volna megengednie Istennek! > Aztán nézd, én hűségesen szolgálom Istent, míg ők azt teszik, amit akarnak, mindent és még annál is többet, mindig a szerencse kíséri őket, minden jól megy nekik! Ezen a ponton fontos megkérdezni magunktól: „De mit akar mondani nekem az Úr azon keresztül, ami történik? Milyen javam lehet ebből a helyzetből? Ha nem teszem meg ezt a lépést, akkor a megbánásba esek.

Neheztelés

Nemcsak akkor neheztelünk, amikor teljes mértékben tudatában vagyunk annak, azt mondva: haragszom rá, hanem akkor is: Megbocsátottam neki… azonban többé nem akarom, hogy közöm legyen hozzá, abban az értelemben, hogy bezárunk minden ajtót Isten előtt, mégha az a személy meg is bánna, és meg szeretne változni. Isten igazságában egészséges ezt a magatartást felvenni: „Amíg így viselkedik és árt nekem, addig nem lehet közöm hozzá, ostoba lennék, ha folytatnám, azonban, ha látnék benne egy komoly változást, akkor örömmel újra felvenném vele a kapcsolatot”. Figyeljünk arra, hogyha túl sokáig a neheztelésbe maradunk, akkor az gyűlöletté válik.

Gyűlölet

Itt valóban mélyre hullottunk és nagyon nehéz lerombolni a várat, amelyet felépítettünk. A gyűlölet valóban a halálhoz vezet és nagyobb kárt okoz abban, aki érleli magában, mint abban, aki kapja. Sok furcsa betegség, utóbbi évek felfedezése, melynek nem ismert az eredete, innen erednek. Ha gyűlölök valakit, az először is azért van, mert magamat gyűlölöm, nem fogadom el magamat, nem ismerem fel, hogy Isten szeretett gyermeke vagyok. Ez megbetegít.

Ezen lélekállapotoknak a gyökerében mindig a hit hiánya vagy egy gyenge hit van.

Ha ugyanis szilárdan hiszek abban, hogy a kezében tartja az életemet és az egész világegyetemét, akkor mindig és mindenért hálát adok az Úrnak, tudatában, hogy minden a javára válik annak, aki szereti Őt. Ahogy Szent Ferenc, minden helyzetben mondhatom: „azt gondolva, hogy Isten így akarja” és megélni a tökéletes boldogságot.

A lelkiállapot valamilyen módon a nemzedékeknek is továbbítódhat.

Megfigyeltük, hogy van egy hajlam, mely a gyökereinkhez kötődik, hogy továbbítsuk a nemzedékeknek ugyanazt a lelkiállapotot, mely egy meghatározott szenvedés előtt alakul ki. Például az anya és a lányai hajlamosak lesznek ugyanolyan lelkiállapottal reagálni, amikor egy bizonyos típusú szenvedéssel vagy sérüléssel szembesülnek, és aztán könnyen kialakul bennük ugyanaz a betegség.

Néha észrevesszük, hogy egy bizonyos bűn megismétlődik a nemzedékekben: ez nem annak tudható be, hogy a bűn továbbítódik, hanem a ténynek, hogy ugyanazt a lelkiállapotot utánozzuk, melyet a szüleink, a nagyszüleink stb. vettek magukra abban a helyzetben. Ez azt vonja magával, hogy az azonos magatartás bennük, ahogy bennünk, akadályozza a szellem, a lélek és a test közötti kapcsolatot és ez ahhoz vezet, hogy ugyanazokat a bűnöket kövessük el, mint ők.

A jó hír az az, hogy a szellemből elindulva, egy határozott és teljes „Igent” mondva a Jézus Krisztussal való találkozásra, újraírhatjuk a személyes, és az emberiség történelmét. Sok, a gyökereinkhez tartozó és még mindig a tisztítótűzben levő lélek, aki lassan halad egy lelkiállapot miatt, mely akadályozza őt, nagy segítséget kaphat a mi pozitív haladásunk által.

Mi szükséges ahhoz, hogy kijöjjünk a negatív lelkiállapotokból?

A lépések ugyanazok, mint amikről már beszéltünk a betegséggel kapcsolatban: felismerni, üdvözölni, átadni az Úrnak, egy önazonos és Szűz Mária Szeplőtelen Szívén keresztül Jézusnak felajánlott élet által kísérve.

Felismerni a lelkiállapotot, amelyben vagyok, a törékeny emberségemet, beismerni azt Isten és saját magam és a testvérek előtt, az első megteendő lépés.

Üdvözölni az egyszerűségben azt, amit felismertem. Ha ebben a fázisban felébred egy szenvedés, szükséges üdvözölni azt, hogy aztán az Úrral együtt keresztül mehessünk rajta. Átadni mindent a Szentléleknek, hogy Ő Jézushoz, a Megváltónkhoz vigye azt és nem foglalkozni többé vele, nem tartva azt a lelkemben és a gondolataimban.

Ebben az egész folyamatban látjuk, hogy aktívak kell legyünk Istenben Ez az egonk, a gondolatunk, a lelkiállapotunk elengedését és a Szentléleknek való átadást jelenti.

Nem mindig egyszerű ezt megtenni. Megtapasztaltuk, hogy az egyik legnagyobb mechanizmus, mely nem engedi meg nekünk, hogy belépjünk Isten gondolatába az az, amikor olyannyira azonosulunk azzal a lelkiállapottal, amelyben vagyunk, hogy azzá a lelkiállapottá válunk. Gyakori az esete annak, aki az egész életét arra építi, melyről úgy gondolja, hogy egy probléma: azon probléma köré épített beteges kapcsolatokat, hozott téves döntéseket; falakat és álarcokat épített az identitására. Amikor Isten megvilágít minket és megmutatja ezt nekünk, akkor készek kell legyünk arra, hogy elengedjünk mindent és kilépjünk abból a helyzetből, mely körül forgott az egész létezésünk.

Ez a lépés nem magától értetődő, mert azt jelenti, hogy mindent meg kell kérdőjeleznünk. Azonban szükséges, és egy olyan lépés, mely a halálból az életbe, a betegség és a korrupció elhagyásából az élet és Isten gondolatának belénk hatolásához vezet. Bátorságra van szükség, hogy egy mély ugrást tegyünk a Hitben, bátorság, hogy levetkőzzük magunkról emberi mivoltunk minden csúfságát, hogy beléphessünk Krisztus gondolatába, amely átalakít minket. Erővel kell hinnünk, hogy így téve az, ami elméletnek tűnhet, konkréttá válik. Amikor mindent átadunk az Úrnak és felajánljuk magunkat Neki, akkor a Szentlélek Jézus elé viszi a lelkiállapotunkat, minden terhével és negativitásával, Jézus felajánlja magát, megtisztít és felemel minket az Atyához, aki a Szentlelken keresztül mindent megújítva ad nekünk vissza. Akkor aztán a gyűlölet szeretetté válik, a harag megbocsátássá, a félelem bátorsággá.

Így a magasságos papjaivá válunk, aki a rosszat jóvá alakítja. Minden korlát, tévedés, bűn egy lehetőség, hogy szellemben sok más lelket segítsünk ugyanezekben a helyzetekben, akik általunk segítve lehetnek az életük és a gyökereik terhének hordozásában, abban, hogy felébredjenek és megszabaduljanak.

Ha nem tudunk kilépni egy lelkiállapotból, akkor fontos annak a mélyére menni, nem kell megijedni tőle, az idők teljességében vagyunk és minden kegyelmünk megvan ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni. Fontos az, hogy ne álljunk meg.

Emlékezzünk, hogy a folyamatunk különbözik egy pszichoterápiás folyamattól: abban elérkezünk ahhoz, hogy lássuk és felismerjük mindazt, amit megéltünk, a lelkiállapotunkat; mi, miután felismertük, Istenre bízzuk azt, felajánljuk magunkat Jézusnak és Vele együtt újra megnézzük azt. Ő elkísér minket az életünk minden fájdalmas helyzetében, és ha megengedjük neki, akkor feltámasztja őket.

Elárulok egy titkot: Amikor meglátogatok egy személyt, akkor ő az elején hajlamos elrejtőzni, mert fél megmutatni a legrosszabb részeit, fél az ítéletemtől. Amikor végre sikerül feloldani ezt a blokkot és belépünk a valódi mélységbe, a valódi szenvedésbe, annak a személynek a valódi emberi mivoltába, akkor abban a pillanatban Jézus Krisztus az, aki belép, az egész nép erejével és közösségével.

Ilyenkor olyan, mintha azonnal feltámadnánk és kijön az emberből a legjobb része. Továbbá, amikor az álarcok leesnek és a betegek megmutatják nekem a legvalósabb részüket, akkor bennem egy mély szeretet születik, egy szeretet, mely Istentől feléjük árad, mert az a leggyengébb, betegebb és segítségre szoruló rész az a rész, melyet a leginkább tudok / lehet szeretni!

Szép lassan, ezen a lépésen keresztül, és a pap segítségével kivirágzik az Istennel való képmás és hasonlatosság abban a lélekben, az ő eredetisége és küldetése, mely fájdalmas utakból is ered és azokon keresztül nyilvánul meg. És azt, amit Isten tesz egy lélekben, csak szeretni lehet. Az álarcokat nem lehet szeretni!

Veszélyek

Kapcsolatainkban, a közösségben való szembenézés útján, a veszély, amelybe gyakran csapdába esünk egymás megfigyelésében, az, hogy másokat mindig szerencsésebbnek „látunk”, magunknál, hogy mindig jobb helyzetben vannak, mint mi, kevésbé súlyosak a bűneik. Így még inkább fokozzuk a lelkiállapotot, melyet megélünk, megalkotjuk a saját gondolatunkat és kilépünk az igazságból.

Egy másik veszély az, ha valaki tisztában van a testvérében lévő elakadásokkal, de „jótékonykodik”, azt mondja neki, hogy „szegénykém”, olcsó, hamis vigaszt nyújt neki ahelyett, hogy szeretettel segítene neki megtalálni az igazságot. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy megállítsuk a felajánlását és az átalakulását.

Legyünk éberek, hogy kapcsolataink egészségesek legyenek, hogy azok Istenben való kapcsolatok legyenek. Vigyázzunk, hogy önző szeretetünk, negatív lelkiállapotunk ne gátolja a másik emberben azt a hitet és küldetést, amelyet Isten rábízott. Ez sokkal gyakrabban történik meg, mint gondolnánk.

Mondjunk néhány példát:

• Egy testvér világosan felismeri Isten akaratát és szolgálatát, amely világos és a közösségben elismert, de ha a hozzá való viszonyulásom önző, akkor elnyomom őt, és nem engedem, hogy teljesen kibontakoztassa küldetését. A lelkiállapotom egyenesen rá megy!
• Egy testvérnek olyan hite van, hogy hegyeket mozgat, de ha engem, valamilyen oknál fogva ez a hit zavar, akkor ez a hangulatom olyan szellemmé válik, amely képes megállítani ezt a hitet benne is. És ez minden esetben egy nehezen áttörhető fal.
• Ha a szolgálatomban magamhoz akarok vonzani egy személyt, mert örülök, hogy hozzám jön beszélni, akkor nem sikerül tiszta és világos tekintettel rendelkeznem ahhoz, hogy befogadjam azt, ami abban a személyben van és nem teszem lehetővé számára, hogy megértse Isten vele kapcsolatos akaratát.
• Vannak megvalósíthatatlan vágyaim, amelyeket a gyermekemre vetítek, és megkövetelem, hogy olyan legyen, amilyennek én szeretném, hogy legyen.
• Van egy elképzelésem arról, hogy milyennek kellene lennie a feleségemnek és a kapcsolatunknak, és megkövetelem tőle, hogy úgy viselkedjen velem, ahogyan azt én meghatároztam.

Lezárás

Megint fordulóponton vagyunk, a köztünk lévő útnak mindig növekednie kell a minőségben!

Most, ebből a népből minden negatívumnak el kell tűnnie. többé nem lehet közöttünk negatív gondolkodás, zúgolódás. Láttuk, hogy a lehetetlen lehetségessé vált, hogy a szellembeli közösség valós, hogy Isten ígéretei megvalósulóban vannak és hogy minden alkalommal, amikor igent mondtunk, az Úr előre vitt minket.

Teljesen tudatára ébredünk annak, hogy nem Isten parancsainak végrehajtói vagyunk, hanem szabad gyermekek, akik képesek Isten Gondolata szerint cselekedni! Jézus erre hív bennünket a 2017. január. 1-i üzenetében: „Szabadok vagytok, amikor megdicsőítem magam bennetek”.