Előző rész: Belépni Isten életének a misztériumába

A szellemi harcok

Én magam azt tapasztaltam, hogy a személyek nagy része nagyon kellemes módon élte meg a Szűzanyával való találkozást. De az, hogy egy kellemes találkozást éltek meg nem jelenti azt, hogy nem lettek provokálva, sőt, azt hiszem, hogy mindannyian provokálva vagyunk. Az Istennel való találkozás provokál, mert egy választ kér az embertől. És mi ébred fel abban a pillanatban az emberben? A készség a válaszra, vagy a félelemek és a bizonytalanságok. Minden ember eredeti, de ez az eredetiség gyakran sérül az elkövetett bűnök, az életben elszenvedett traumák következtében. Az élet sérülésein keresztül beszivárog a gonosz szellemének, a sátánnak a cselekedete, mely megpróbál egy sorompót helyezni a lélek és Isten közé. A démon is megérinti a lelket, hogy megijessze és akadályozza a megtérési úton.

Ez pontosan megfelel annak, amit egyes szentek megtapasztaltak, amikor áthaladtak a lélek sötét éjszakáján: ahhoz, hogy teljesen megtisztuljanak, szellemi csatákkal kellett szembenézniük, teljes mértékben Istenre hagyatkozva. Át kellett haladniuk a sötétségen, mely nem csak egy olyan időszakot képvisel, amely során képtelenség érteni, hanem egy olyan időszak is, melyben a lélek sok ellenállása a felszínre kerül. Felülmúlva ezt az ellentmondást és az élő Istenhez fordulva, megtisztultak és harmóniába léptek az isteni élettel. Ezért minden szellemi harc élménye önmagában normális: különösen nagy figyelmet követelnek meg azoktól, akik kísérik azokat, akik ilyen élményeket élnek meg, mert segíteniük kell megérteni nekik azt, ami bennünk történik, hogy megszabaduljanak a blokkoktól, az élet traumáitól és befolyásaitól.

Mindez számomra nagyon logikusnak és dinamikusnak tűnik. Isten megérint minket a kegyelemmel, de a növekedéshez felül kell múlnunk a mindennapi élet kísértéseit. Ő kegyelemként küldi a megpróbáltatásokat, hogy növekedjünk a hitben, mert megpróbáltatás nélkül nem lehet növekedni. Ugyanúgy Jézus Krisztus, aki magára vette az emberi természetet, egy világos és biztos példát képvisel, aki megmutatja számunkra, hogy hogyan haladjunk az úton, míg le nem győzzük önmagunkat, a sátánt a gonosz misztériumát, a halált, az emberek gonoszságát, és a bűnt. Az Úr mindenkinek megadja a szükséges kegyelmeket, hogy a megpróbáltatásokon keresztül haladva felül tudjuk múlni azokat, megtapasztalva az ő közelségét. Minden győzelmi lépés a megpróbáltatáson keresztül a feltámadásunk jele lesz.

A Szentírás megerősíti számunkra, hogy fenyegetve vagyunk a gonosz szellem hangja által, aki a kezdetektől fogva szembeszállt Istennel[1], és aki magát Jézust is megpróbálta eltéríteni a küldetésétől.[2] A sátán művének a legsúlyosabb következménye az az engedetlenség, azaz amikor az ember bezárkózik az élet forrása előtt és többé nem akar igazat adni Istennek. És ennek az eredményét néha láthatjuk magunkban: elégedetlenség, boldogtalanság, halálállapot. Egyszóval: propagálják a halált, Istent hibáztatva.

De van egy nagyon fontos dolog, amit ki kell emelnünk, mégpedig azt, hogy a sátán ereje nem korlátlan. A tény, hogy az Úr megengedi a démonnak, hogy cselekedjen, az számunkra, emberek számára egy felfoghatatlan tény. A gonosz misztériuma egy olyan téma, amely az ember egész történelme során folytonosan visszatér. A hit megadja nekünk azt a bizonyosságot, hogy Isten nem engedné meg a rosszat, ha nem merítene jót belőle, olyan utakon keresztül, amelyeket csak az örök életben fogunk teljesen megismerni.[3] Ezt megérthetjük szent Pál szavainak a fényében: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik.”[4] Jézus Földre jövetelével mindenre megkaptuk a gyógyírt: Jézus valójában azért jelent meg, hogy lerombolja az ördög műveit, legyőzze az engedetlenséget, és hogy minket is bevezessen ugyanebbe a küldetésbe.

Valószínűleg egyesek már hallottak erről a tényről. Egy 1982. február 14-i jelenés közben Mirjana a Szűzanyát szemlélte, és élettel és boldogsággal volt tele. Aztán egyszer csak megjelent a sátán és úgy nézett rá, mintha el akarná nyelni a tekintetével, és a fiatal lány elvesztette az erejét. Aztán a sátán azt tanácsolta neki, hogy hagyja el a Szűzanyát és kövesse őt. Mirjana egyre inkább vesztette el az erejét, és csak a lelke mélyén ismételgette: „Nem, nem, nem!” Aztán újra megjelent a Szűzanya és Mirjanaba visszatért az élet. Akkor ezt mondta neki a Szűz: „Lányom, a sátán egy valóság; ez az évszázad az ő ereje alá volt vetve, de itt az ideje, hogy elfogyjon az ereje.”

A Mirjana által megélt élmény az minden olyan személy élménye, aki megnyílik Mária előtt, aki valóban rábízza magát a vággyal, hogy elérje Isten életét. Mária megvédi a gonosztól mindenki életét, a Szentlélekben fogant életet.

Szeretnélek emlékeztetni titeket még egy másik jelentős eseményre is. Egy este 1984. júliusában, Jelenának volt egy tapasztalása, mely során jelen voltam én és egy pszichiáter is. Jelena elkezdte a ’Mi Atyánkot’ imádkozni, és az egyik részen lefagyott, többé egy szót sem volt képes kimondani. Eltelt egy kis idő, majd egyszer csak folytatta az imát. Egy kicsit furcsa volt és ezért megkérdeztem tőle, hogy mi történt. Ezt mondta: „A ’Mi Atyánkat’ imádkoztam és egy bizonyos ponton a lelkem teljes mértékben lefagyott; többé egy szóra sem emlékeztem és nem voltam képes kapcsolatba sem lépni Istennel. Egyszerűen egy üresség képződött bennem. Egy furcsa hang megállított. Akkor megérkezett a Szűzanya és ezt mondta nekem: lányom, a sátán mindig megpróbálja megakadályozni az Istennel való kapcsolatot, mindig megkísérli megállítani az imát. Én itt vagyok, hogy megvédjelek, hogy te kapcsolatban lehess Istennel”. Abban a nehézségben konkrétan megnyilvánult Mária közelsége, aki nem csak nemz, hanem megvédi és elkíséri az Egyházat.

Az Evangélium nem csak a Szentlélekről beszél, hanem egy másik szellemről is: „Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok.”[5] A Szentlélek leheletével szemben áll a gonosz lehelete, amely a gonosz szellemtől származik. A figyelmünk a Szentlélek felé kell irányuljon, hogy fogadjuk minden impulzusát, hogy szeressük mindenek felett és így elűzzük a gonosz szellemét.

Gyakran, azok a személyek, akik imádkoznak, megbotránkoznak hogyha a gonosz szelleme, az utálat provokálja őket: megsértődnek, elkezdenek ítélkezni, veszekedni, harcolni ezzel a szellemmel. Máriában ez nem így van: a démon elmenekül Mária elől, mert Isten Szelleme jelen van benne, benne él, és megakadályozza a gonosz szellemének minden cselekedetét. Ez a cselekvési mód különbözik a miénktől. Azt mondhatnánk, hogy Máriában jelen van a legnagyobb belső figyelem, mert képes volt minden gonosz késztetést visszautasítani a testéből is.

A Legszentebb Szűzben a Szentlélek jelenléte olyan mértékű, hogy megakadályozza a sátánnak, hogy megközelítse Őt. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Mária védve van a gonosz befolyásától, és a gonosz nem tud belehatolni. Ugyanakkor azt jelenti, hogy Mária tőlünk és mindazoktól is elűzi a gonoszt, akik a védelme alatt állnak.

És mégis, tudjuk, hogy Isten alkalmanként megengedi a gonosz szellemének, hogy megérintse azokat, akik teljes mértékben Istennek vannak szentelve, mert ezek nélkül az élmények nélkül nem tudnának megerősödni, nem lehetnének megrostálva. Ha teljes mértékben Istenre hagyatkozunk és alávetjük magunkat az ő hatalmának, akkor a gonosz szelleme felfedezésre és elűzésre kerül, a felszínre fog kerülni belőlünk mindaz, ami hamis és rejtett, azaz nem Istenhez tartozó. A gonosz szelleme meg fog minket próbálni, de a Szentlélek mindig meg fog minket tisztítani és át fog alakítani.

Amikor a sátán nem tud nyíltan fenyegetni, akkor hamis ígéretekkel megtéveszt minket vagy báránynak öltözve mutatkozik. A sátán nagyon veszélyes amikor egy hamis vallásosság szerepét ölti magára. A Szentírásból tudjuk, hogy Jézus leginkább a farizeusok és a törvénytudók, azaz azok képmutatása miatt szenvedett, akik a vallás értelmezésére voltak hívva.

A mi életünkben is sok negatív példa van. Vegyük például a böjt vallásos gyakorlásának példáját: böjtölhetünk, miközben mindenkivel haragban vagyunk. Milyen haszna lehet egy ilyen böjtnek, ha nem vezet el minket ahhoz, hogy meghaljunk önmagunknak, a haragunknak vagy a bosszúvágyunknak? Ebben az esetben a böjt csak egy jelentőség nélküli vallásos gyakorlat. Hívva vagyunk tehát, hogy levetkőzzünk minden olyan öltözetet, amely csak a külső megjelenésért szolgál, hogy Krisztust öntsük magunkra és új teremtményekké váljunk. Csak így fogunk legyőzni minden gonosz szellemet.

 

A megpróbáltatások

A megpróbáltatások egy bizonyos típusú terápiaként szolgálnak, ha Isten szeretetével vannak üdvözölve, nagy kegyelmek. Semmi sem gyógyíthat meg minket belülről úgy, mint a megpróbáltatás, mert az megtisztít és elmorzsol minden, a bűn által termelt kősziklát. A megpróbáltatás válságba helyez mindent, amit tévesen a homokra, azaz az önzőségünkre építettünk. A megpróbáltatásokon keresztül Isten megtisztít minket, meggyógyít és belülről felébreszt minket. Akkor aztán megszülethet bennünk egy olyan erős élet, amely elvezet minket ahhoz, hogy többé ne féljünk sem az ördögtől, sem a haláltól, mert az isteni erő keresztülhalad rajtunk és mi, hűségesnek maradva Istenhez, az élet egy újdonsága felé haladunk.

Bármilyen megpróbáltatás mutatkozhat előttünk, mi maradjunk bizonyosak abban, hogy Isten csak a mi javunkra és a világ megmentéséért fogja megengedni azt. Annak, aki szeretné felajánlani magát Istennek, tudnia kell, hogy a felajánlás egy, a megpróbáltatáson keresztül vezető lépéshez visz minket, a növekedésünkért és mások megmentéséért. Aki szeretne elmenekülni ettől a valóságtól, az nem fogja tudni megélni a felajánlást. Aki azonban felajánlja magát Istennek, teljes védelmet kap tőle, spirituálisan halad és közösségbe lép az egész Misztikus Testtel.

Amikor felajánljuk Istennek az életünket, a megpróbáltatás pillanataiban bátornak kell lennünk magunkért és a többiekért. Általában azt gondolják az emberek: „ha egy radikális útba kezdenék, vagy teljes mértékben Istennek adnám magamat, akkor megsokszorozódnak a megpróbáltatások és megérkezne a rossz, a szerencsétlenség.” De Isten senkinek sem okoz rosszat! Csak fel akar minket ébreszteni, hogy megtanuljuk eltaszítani a félelmeket.

Hozzunk egy példát: egy ember mindig jobbnak képzeli magát a többieknél, aztán az imacsoportban felfedezi, hogy ez nem így van. Bizonyosan egy megpróbáltatást él meg. Valójában, abban a pillanatban, amikor észreveszi, hogy a többiek jobbak nála, a szívében féltékenység, irigység, nyugtalanság indul el. Ahhoz, hogy kijöjjön a megpróbáltatásokról mindezt le kell győzze, látnia kell a rosszat és meg kell tisztulnia! Könnyű becsukni a szemeinket és a többiek ellen fordulni azt gondolva: „ti úgysem értek semmit!” Szükséges keresztül haladni ezen a kritikus helyzeten és legyőzni azt! Ha sikerül felemelkedünk és legyőznünk azt, akkor meggyógyulunk és új teremtményekké alakulunk át. Mindenesetre, ha valóban szándékunkban áll felébredni a keresztény létükben, akkor tudnunk kell, hogy a sátán is felébred és haragra gerjed. A mi hitben való felébredésünk bizonyosan nem tetszik neki! Küldjük el, hogy foglalkozzon csak magával, és mi haladjunk nyugodtan és biztosan Isten felé.

[1] Ter 3, 1-5

[2] Mt 4, 1-17

[3] A Katolikus Egyház katekizmusa, 324. o.

[4] Róm 8,28

[5] Jn 15,18

 

Következő rész: