Sokat beszéltek Međugorjeról ezekben a napokban. Sok minden mondva lett, azonban nem lett megszólítva a nép, hogy feltegye a kérdést önmagában, hogy miért jelent meg Isten Édesanyja, és nem lett eleget elmélkedve arról, hogy mit akart az Anya mondani és tenni az Emberiségért.

Isten megengedte ezeket a jelenéseket, két évszázad fordulóján, egy meghatározott helyen, egy sajátos politikai helyzetben. II. János Pál Pápa pápaságának idejére tervezte, annak a pápának az idejére, aki jól ismerte azt a típusú politikát, azt a típusú erős, egyszerű hitet, mely azoknak a népeknek az életében gyökeredzett. Egy, teljesen a Szűzanyának szentelt Pápa volt: „Totus Tuus[1]” volt a mottója. Ezért arra gondoltunk, hogy újra bemutatjuk nektek Tomislav Vlašić, Atya tanúságtételét, aki a kezdetektől fogva azoknak az eseményeknek a tanúja volt. Azt gondoljuk, hogy tisztán keresztényi magatartás mindenki hangját meghallgatni, és aztán döntést hozni. Ugyanis minden ember, – Isten segítségével – a saját lelkiismerete szerint képes eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, minthogy Isten előjoga szabad embereket teremteni. Az Egyház a kezdetektől fogva nyilatkozza, hogy a lelkiismeret minden döntés felett áll.

„A pápa, mint egyházi hatalom kötelező követelésének kifejeződése felett egyébként minden egyén lelkiismerete megmarad, amelynek mindenekelőtt engedelmeskedni kell, ha szükséges, még az egyházi hatalom kérésének ellenére is” (Cardinal Joseph Ratzinger – Commentary on the documents of Vatican II, V. kötet, 134. o. Herbert Vorgrimler, ed. Herder and Herder).”[2]

Mauro, Loredana és Luisa

 

ISTEN ÉRINTÉSE A SZŰZANYÁN KERESZTÜL – Egy élő és hősies hit