Elmélkedések kategória bejegyzései

A Királynővel együtt fogadjuk a Világegyetem Királyát

Kedves fivéreim és nővéreim,

sok lépést tettünk, hogy odaszenteljük magunkat Szűz Máriának, hogy felajánljuk magunkat Jézusnak az ő Szeplőtelen Szívén keresztül és Jézussal, a Szentlélekben az Atyaistennek. Egy új lépés nyílik meg előttünk a 2021-es évben. A Szűzanya a 2020 december 7-i üzenetében[1] azt hirdette, hogy a 2021-es év a messiási év lesz. Elolvastátok és elmélkedtetek róla. Ebből az üzenetből ki szeretnénk emelni pár alapvető pontot, hogy Vele, a mi Anyánkkal együtt tudjunk felkészülni a következő évre.

Szűz Mária kijelentette, hogy a következő év Jézus KÖZBENSŐ ELJÖVETELÉT fogja látni:

“…Jézus szellembeli jelenléte a népe között az, amiről én beszélek, ez lesz Jézus közbenső eljövetele. Ez megelőzi az ő dicsőséges eljövetelét, amiben Jézus hús vér emberként jelenik meg Isten Fiaként és Ember Fiaként. Eljön majd, hogy ítélje az emberiséget és örökre leválassza a fényt a sötétségről, Isten fiait a Sátán Fiairól. Véglegesen rendezni fogja Isten Országát és felajánlja az Atyának a Szentlélekben. Bevezeti Isten fiait az új teremtésbe, melyet az Atya már előkészített számukra.”

 Így kezdetét veszi az Atya által tervezett JÉZUS MEGDICSŐÜLÉSE, mely Jézus dicsőséges visszatértével fog tetőzni az idők végeztekor. A Szentlélek erősen fog hatni az Egyházban az egész Világegyetemben. Minden hívet, és az egész népet, el fog vezetni egy egyre magasabb és egyre hasonlóbb szellemi szintre az egész Világegyetemben. Így felül lesznek múlva a különböző emberiségek közötti különbözőségek. Igazából mindenkinek el kell érkeznie ugyanarra az ismeretre Istennel és az ő törvényeivel kapcsolatosan, Jézus Krisztus által, a Szentlélekben.”

 “Mindannyiotoknak mondom: a végső döntés ideje van”. A Királynővel együtt fogadjuk a Világegyetem Királyát Tovább olvasása

Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházának szolgálati papsága

2020.10.10 – hanganyag átirat

Tomislav atya elmélkedése

Kedves Testvéreim; ennek az elmélkedésnek a címe „Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházának szolgálati papsága”. Legutóbb a hívek közös, királyi papságáról beszéltünk.[1] Ugyanez igaz a szolgálati papságra is; nincs különbség. A szolgálati papok számára a szolgálat kegyelme hozzáadódik, de a közös, királyi papság nem törlődik el; a papi, prófétai és királyi pecsét, melyet minden megkeresztelt ember megkap, változatlan marad.

Jézus Krisztus első eljövetele radikális változást hozott a szolgálati papságba. Ezekben az időkben, a teljesség beteljesedése zajlik; így ugyanez igaz a nép számára, a létező eljövendő szolgák számára, azok számára is, akik fel vannak szentelve, akik Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházához akarnak csatlakozni: egy végleges elhatározás, hogy kompromisszumok és közvetítők nélkül alávetjük magunkat Krisztusnak.

Ez a nép azt választotta, hogy a Szentháromság életét élje, mindenki saját eredetiségének megfelelően, felajánlva az életüket Jézus Krisztusnak, a Szentlélekben; az Atyának, hogy alá legyen vetve neki és a tiszta Szellem törvényeinek, Társmegváltó Mária, az Új Teremtés Édesanyja és Királynője Szeplőtelen Szívén keresztül. Márián keresztül szeplőtelenséget és feddhetetlenség kapunk. Mit jelent ez? Ez olyan, mintha a nulláról indulnánk, az eredendő bűn vagy bármilyen akadály nélkül, hogy teljesen Isten életét válasszuk, mindenki eredetiségének és küldetésének megfelelően. Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházának szolgálati papsága Tovább olvasása

Gyógyító ima

2020 november 6.

Tomislav atya

Kedves Testvéreim,

El vagyunk mélyedve a világjárványban, mely sokatokat vagy valamelyik családtagotokat közvetlenül érint. Szüntelenül imádkozunk értetek és csatlakozhattok ehhez az imához a ti imáitokkal, felajánlásotokkal és szeretetetekkel.

Megáldalak mindannyiótokat; szálljon le mindannyiótokra a Szentháromság Egy Isten áldása, a Feltámadt Krisztus erejével, az egész világegyetem imáján keresztül, mely áthalad Mária Szeplőtelen Szívén. Szálljon le rátok a Szentlélek és töltsön el egy új és erőteljes energiával, mely meggyógyít és spirituálisan átformál benneteket. Irányítson benneteket a Szentlélek, miközben orvosi kezelésben részesültök. Ahogy a testetek újra kell legyen nemzve, a szellemeteknek is fel kell támadnia és átformálódnia a részvételeteken keresztül a Szentlélek cselekedetében. Aztán az Úr a szellemeteken keresztül fog cselekedni, hogy a szellem átadja minden szenvedéseteket és gyengeségeteket Istennek, elvezetve titeket a szellemben való átalakuláshoz.

Az egész Világegyetemre kiterjedő Egyház imája veletek van; mindegyikőtök érdekében van. Lépjetek be ebbe az energiakörforgásba, mely áthalad a Szentháromság Egyházán, hogy átalakulhassatok, hogy az életetek, az imaelköteleződésetek és az életfelajánlásotok az Urat szolgálja, hogy átalakítson másokat, még az utolsókat is a Világegyetemben.

Fogadjátok ezt az erőteljes kegyelmet; szálljon le mindannyiótokra; az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Papi szolgálatom

 

Tomislav atya

Kedves Testvéreim,

Hozzátok szólok, akik már évek óta látogatjátok ezt a weboldalt és mindazokhoz, aki jóakaratúak és szeretnének tájékozódni.

2020 október 23-án megtudtam, hogy – az Egyházi Törvénykönyv 1331.§.1-2 bekezdése alapján – a Hittani Kongregáció rendeletben a kiközösítés büntetését szabta ki rám, melyet Olaszország, Brescia megye Püspöke 2020 július 22-én hirdetett ki.

A médiából tudtam meg ezt a komoly döntést, mivel engem nem tájékoztattak hivatalosan a fent említett rendeletről. Minden vitatkozó, vagy vitató szándék nélkül veszem tudomásul, mint ahogy eddig sem tettem másként. Nem áll szándékomban bárki vagy bármi felett ítélkezni, figyelembe véve, hogy minden ítélet az Úr Jézushoz tartozik, aki előbb vagy utóbb meg fogja nyilvánítani az igazságot minden személyről és helyzetről. Miután ezt elmondtam, még mindig úgy érzem, hogy szükséges tisztáznom az álláspontomat, azok érdekében, akik közel kerültek hozzám és elfogadták a papi szolgálatom.

Papi szolgálatom Tovább olvasása

Kik vagyunk

Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2020.10.08 – hanganyag átirata

Kik vagyunk

Mauro

Ebben az időszakban, ezen a weboldalon, újra hallhatjuk Tomislav Atyát a 2010 szeptember 10-i “Központi Magcsoport[1] üzenetről beszélni, egy üzenetről, amely fordulatot hozott az egész emberiségnek, úgy azok között, akik ezt befogadták, mint azok között, akik nem. Az üzenet összekapcsolódik Szent Mihály 2009-es szavaival, melyeket az atya sokszor idéz. Ez az üzenet egy vízválasztó, mert elkezdte megosztani az emberiséget. Ezen az üzeneten túl ott vannak Szent Mihály szavai, melyek a Mennyből alászálló Egyházat[2] hirdetik. Rengeteg igénk van ezen a honlapon, melyek Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházának élő jelenlétét hirdetik a Földön[3].

Kötelességünknek érezzük, a pár tőletek kapott telefonhívás után is, hogy két szóban bemutatkozzunk: ki az az új nép, akiről Tomislav atya beszél, ki van mögötte, ki van Stefania Caterina mögött. Elsőként mondanom kell, hogy mi Tomislav Atyának hívjuk, mégha laicizálva is lett, nekünk atya marad, egy pap, mert az lesz mindörökké, számunkra pontosan egy atya és ezért így is hívjuk.

Kik vagyunk Tovább olvasása