Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2023.02.11 – A Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária ünnepe – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Olvasmányok: Ter 3,9-24; Zsolt 89; Mk 8, 1-10

A Teremtés könyvének[1] ezekből a részleteiből világosan érezzük, hogy a bűn gyümölcse a félelem, az Istentől való félelem. Az áteredő bűnt megelőzően – és így lesz az új teremtésben is – nem létezett a félelem és nem is fog létezni. Nem létezett semmiféle rosszindulat, perverzió, rossz gondolat. A gondolat csak pozitív volt és nem ismerte a rosszat és ismétlem, így lesz az Új Teremtésben is. Azt hiszem, hogy nehéz számunkra elképzelni is, mert rögtön elindul az a kicsi kétely: „Ugyan!…’ Lehetetlennek tűnik számunkra, hogy ne gondoljunk rosszat.

Lucifer árulása alkotta meg a rosszat. Az ember Luciferhez való csatlakozása alávetette az egész emberiséget a félelemnek. Lucifer, az ő árulása alkotta azt, és mi csatlakoztunk ehhez és jól tudjuk, hogy Lucifer fegyvere a félelem. Ő aláveti az embert és az egész világegyetemet a halálfélelemnek. Pont ez a gonosz műve: félelmet kelteni. Tehát megismétlem: Mi győzi le a rosszat? A hit. Tudjuk, hogy ez a hit ideje és a világnak szüksége van egy kis maradékra, akinek van hite. Elmondom újra: Jézus úgy távozik, hogy azt kérdezi: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”[2] A hit a félelem ellentéte. Ha hiszek az Atyaistenben, ha hiszek Isten cselekedetében, ha hiszek mindabban, amit ajándékként ismerek fel, akkor a félelem eltávolodik. A félelem eltávozásával a béke jön, eltávolítva a félelmet elindul az élet, azonban, ha a félelemben maradunk, akkor még csak látni sem vagyunk képesek az életet, minden egy félelem. Szükségünk van bizonyosságokra. A félelemnek szüksége van a bizonyosságokra, a hitnek nem.

Fontosnak tartom kihangsúlyozni a tényt, hogy Isten nem büntette meg az embert az áteredő bűn után. Felsorolta neki a bűn következményeit, de nem büntette meg. Sőt, azonnal elkezdetett vele egy megváltási folyamatot csinálni. Rögtön ezt mondja: „Az asszony ivadéka széttapossa a kígyó fejét”[3], azonnal kilátást ad a megváltásra. A megváltás, – amit Isten akart a büntetés helyett – Jézus Krisztusban teljesedett be. Ahelyett, hogy megbüntetett volna minket, elküldte a Fiát, hogy fizessen értünk.

A bizalom, a jóindulatú gondolkodás, szeretni istent, szeretni a felebarátot ezek nem parancsok, melyeket Isten ad, de azt kell mondanom, hogy nem is opcionálisak, nem tehetünk mást, minthogy ilyenek legyünk, szükségesek. Isten megadta a lehetőséget, hogy újra félelem nélkül élhessünk, gyermekekként, de az út Jézus Krisztuson keresztül vezet. Nem lehetséges nélküle. Azért emelem ki, hogy világosan rámutassak, hogy nincs más út. Nézzétek, hogy egy kicsi, de nagyon súlyos trükk más utat keresni Jézus Krisztuson kívül. De nincs más út.

Tehát, amikor Szent Pál azt mondja: „hit, remény és szeretet[4], ezek elengedhetetlenek az élethez. Nem élhetünk hit nélkül, csak túlélhetünk. Nem élhetünk szeretet és remény nélkül. Életben lennénk, de belülről már halottak. Elengedhetetlenek. Tehát megint mondom: világosabbá válik annak megértése, hogy a szellemben való cselekvésből indul ki minden, hogy a szellemben való cselekvés erősebb a konkrét dolgoknál is, mert a hit az pont egy szellembéli cselekedet. Így megértjük, hogy a hitünkkel el tudjuk mozdítani a hegyeket a hitünkkel, átformálhatjuk a világot, valóban megállíthatjuk a háborúkat és ez egy szellemben való cselekvés. De hinnünk kell.

Ha megnézzük ezeknek a napoknak, ennek az időnek a tragédiáit is, a mi hittel való celebrálásunk, a mi hittel való eljutásunk ezekhez a helyzetekhez, szeretni az ugyan akkora hatással rendelkezik, mint azok, akik segítséget visznek. Én azt mondom, hogy még jobban is, nem akarok azonban semmit sem lekicsinyíteni, de a mi hittel való celebrálásunk eléri őket, megmenti őket; eléri mindazokat, akik a romhalmazok alatt még élnek és meg fognak halni az éhségtől és a hidegtől, ha nem találják meg őket. Mellettük lehetünk az angyalokkal együtt, elkísérve őket ebben a lépésben. A hit!

Ha megnézzük az összes kinyilatkoztatást, melyeket kaptunk, Isten minden eszközét, melyeket minden időben megadott nekünk, – induljatok onnan, ahonnan akartok – mindezeknek mindig csak egy célja volt – népként és Egyházként mi is erre a feladatra vagyunk elhívva – hirdetni: „Térjetek vissza Istenhez! Hirdetni a világegyetemnek: „Térjetek vissza Istenhez, Térjetek vissza Istenhez teljes szívetekkel! Helyezzétek Istent az életetek középpontjába. Helyezzétek a szellem törvényeit a középpontba, mert azok az élet motorjai. Keressétek a fenti dolgokat[5] és minden bőségesen meg lesz nektek adatva.”[6]

Erre vagyunk hívva, de konkréttá téve, megélve, megtestesítve, Istent helyezve az első helyre. És mindaz, amit építünk, teszünk, Istenből kell induljon, hogy Isten legyen az, aki közöttünk építkezik, még az anyagi dolgokat is. Felépíteni a közösséget, felépíteni a hitet, a reményt, felépíteni mindent. Hogy az égből leereszkedő Jeruzsálem találkozzon egy Jeruzsálemmel, amely a Földről próbál felemelkedni, hogy találkozzanak félúton. Mindezt azért, hogy azt mondjuk az egész világnak: „Térjetek vissza Istenhez!” Egyszerűen ez.

Mindenki a saját eredetiségében kell ezt megtegye, de a nép eredetisége az pont az, hogy ez a fény legyen, egy hegyre helyezett város[7], mely tetszhet vagy sem, de fényt ad. Van, akit zavar a fény. Ehhez minden erőnket be kell vessük, mindent és felajánlani az életünket.

Nézzétek, hogy a szellem megváltoztatása nélkül nem fog javulni a Föld. Az ember gondolatának radikális megváltoztatása nélkül semmi emberi közbeavatkozás nem fogja tudni megállítani ezeket a katasztrófákat, amik történnek. Vagy megváltozik az ember, vagy rosszabbodni fognak a dolgok. Nézzétek, hogy semmi sem lesz már úgy, mint korábban. Egy Új, Isten által előkészített idő van előttünk. Vagy belépünk ebbe az időbe, ebbe a valóságba a hittel, Isten gondolatán keresztül, vagy mindent el fogunk veszíteni. Nem léphetünk be csak félig: Vagy belépünk vagy kint maradunk. Semmi sem lehet már középen és egyre kevesebb dolog lesz középen.

Ez a segítség, amit Isten még megad az embernek, hogy visszatérjen Hozzá, hogy megismerje és Vele együtt felépítse az Új Teremtést. De megismétlem, semmit sem fog félben hagyni. Ő most vagy teljes lényét oda adja mindazoknak, akik Neki adják magukat, hogy egy dologgá váljanak vagy visszavonul mindazoktól, akik nem akarják Neki adni magukat. Nem ad többé ingyen kegyelmeket, vigasztalásokat. Vagy minden vagy semmi. Ez a mi időnk.

A hit szemeivel valóban azt kell mondanunk, hogy egy csodálatos idő. Megvan a lehetőségünk, hogy megéljük a teljességet; nekünk is azt mondaná Jézus: „Sok próféta, sok igaz akarta mondani mindazt, amit hallotok, akarta megélni mindazt, amit ti megéltek, de nem tehették”[8] Ez így van.

Menjünk tehát boldogan, bizalommal, előre a hittel. Már máskor is mondtam nektek: Isten komolyan vett minket. Őszinték vagyunk, amikor felajánljuk az életünket és azt mondjuk Neki, hogy szolgálni szeretnénk, és azt merem mondani, hogy egy kicsit a lelkesedésből is mondjuk, de Isten komolyan vesz minket. Így nem fog minket elhagyni. Ő menni fog előre és új teremtménnyé fog minket tenni. Szentséges Szűz Mária megígérte Isten előtt, hogy mindannyiunkat Isten gyermekeivé fogja tenni[9] és Szentséges Szűz Mária beteljesíti az ígéreteit. Menjünk tehát bizalommal előre mindazon túl, ami történik. Ne féljünk és adjunk hálát Istennek.

És Mária áldjon meg minket, áldjon meg ma este minden borzalmas helyzetet, gyűjtse össze a betegek fájdalmát és vigye el Istenhez, gyűjtse össze a kétségbeesettek kiáltásait és vigye el Istenhez. Az Ő áldása szálljon le ránk és erre az emberiségre, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Ter 3, 9-24

[2] Lk 18,8

[3] Ter 3, 15

[4] 1Kor 13,13

[5] Kor 3,1

[6] Mt 6,33

[7] Mt 5,14-16