Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2023.02.02 – Elmélkedés

 Mauro (Hanganyag átírat)

Olvasmányok: Mal 3, 1-4; Zsolt 23; Zsid 2, 14-18; Lk 2,22-40

Az ünnepségben, melyet ma ünnepelünk, Jézus a Templomba való bemutatásában megint világosan lehet látni Isten tervének, a minden dolog Krisztusban való összefoglalásának  nagyságát, mely az idők kezdete óta létezik. A terv, hogy minden törvény beteljesedjen, hogy beteljesedjen Mózes törvénye, mely Izrael népének lett adva. Világosan lehet látni Isten magatartását, aki együtt szeretne működni az emberrel, de mindent betervezett, elküld nekünk mindent, ami szükséges. Minden készen áll, minden Isten cselekedete az emberrel együttműködve.

Én úgy vélem, hogy ennek az ünnepnek a középpontjában a királyi papság áll: Mária és József bemutatják Jézust, felajánlják az Atyának; papok, felajánlanak és felemelnek. Az Isten által számukra előre látott küldetésüket követve megkezdik az új szövetséget, mely többé nem két gerle vagy galamb, hanem Isten Fiának áldozata, a Templomban felajánlva. És abban a felajánlásban ott van az ő felajánlásuk is, felajánlják Jézust, tudva, hogy mi lesz Vele, mivel Gábriel Arkangyal mindkettőjüknek jól elmagyarázta.

Az olvasmányokban nyilvánvaló a különbség is azok, akik szellemben részt vesznek az Istennel való együttműködésben és azok között, akik azonban csak rítusokat élnek meg. Simeon és Anna részt vesznek[1]. Ha megnézitek, hogy mit nyilatkozott ki Simeon, látszik, hogy megértett mindent. Szellemben minden el lett neki mondva. Izrael megváltása, a Messiás, látja egy gyermekben és a férfiban és a nőben, akik hozzák a gyermeket. Ott van az a lépés, amikor ő áldja meg Máriát és Józsefet. Nem pap, csak egy igaz ember. És szép látni Szentséges Szűz Máriát – aki tudja, hogy Isten Anyja – és Szent Józsefet, – aki tudja, hogy Isten Fiának őrzője – akik fogadják azt az áldást. Nem mondják, hogy „héj, én nagyobb vagyok nálad, térdelj le!”, vagy talán megcsókoltatják vele a gyűrűt, nem!? … ha lett volna nekik. Nem, fogadják azt az áldást és meditálnak a szívükben mindarról, amit Simeon mond a gyermekkel kapcsolatban és mindarról, amit Anna mond a gyermekkel kapcsolatban.

Ez az Istenre való nyitott magatartás. Gábriel Arkangyal elmondta nekik, azonban továbbra is hallgatják Isten hangját, aki egy igazon keresztül beszél. Nem mondják: „Már mindent tudunk, maradj nyugton, majd mi elmagyarázzuk neked a dolgokat”; hallgatnak. Nézzétek, hogy ezt nekünk is meg kell tanulni: felismerni Isten hangját vagy esetleg jobban tudni valamit a többieknél – mert ki lett nekünk nyilatkoztatva – nem hatalmaz fel minket arra, hogy ne hallgassunk meg másokat.

A királyi papság, úgy, ahogy Szentséges Szűz Mária és Szent József megélték – ha megnézitek a Szentírásban ott volt Anna is, aki felajánlja Sámuelt[2] – már királyi papság volt, de minden be kell teljesedjen. És itt megértjük mindannyiunk fontosságát abban a válaszában, melyben hinnünk kell, – hogy Isten cselekszik, hogy Isten előrelátta, akarta,- megmaradva nyitottnak a szellemben, azt téve, amit felismerünk, Istent helyezve a középpontba és így részt veszünk a történelem újra írásában, beteljesítjük a dolgokat.

Én megkérdeztem magamtól: hogyan élik meg a keresztények a szentségeinket? Ezzel a hittel? Vagy egy rítusként élik meg? Gondoljunk csak bele, milyen lenne a keresztelés, amit csinálunk, akik azt viselik, akik elkísérik őket, szüleik, ha úgy élnék meg, ahogy Szűz Mária és Szent József átélte, a közösség! Minden szentség! Isten cselekedete lenne és Isten ezeken a szentségeken keresztül magyarázni tudna, meg tudna nyitni minket, túl tudna vezetni minket, meg tudná értetni velünk, növelni tudná a szeretetünket Iránta, az élet iránt, a felebarátunk iránt. Mindenünk megvan, de meg kell élnünk.

Én azt gondolom, hogy abban az időben vagyunk, ahol a beteljesedéshez kell vezessük – vagy még jobb, Jézus kell tegye és mi együtt működve vele – ezt az ő élő jelenlétét ezekben a különleges időkben. De mit kell még beteljesíteni? A dicsőséges visszatérést, a teljes Jelenések könyvét; a Jelenések könyve, – melyet, ha részletekben olvasunk, akkor keveset lehet belőle megérteni – be kell teljesüljön. Mit kell tennünk ezért? Az első lépés, mely adva lett nekünk az az, hogy megéljük a világegyetemre kiterjedő közösséget. Az első lépés, melyet meg kell tennünk: az Égi Egyházzal kell élnünk. Mi nem Mózes idejében vagyunk, ahol egy égő tüzet látunk, vagy a törvényt tartalmazó táblákat; mi az égből leereszkedő Jeruzsálemet látjuk. Nekünk az égi Jeruzsálemet kell megközelítenünk minden Szentmisében, a nap minden pillanatában, mindig, mindenben, amit teszünk. Így a beteljesedéshez fogjuk vinni, élő Eukarisztia leszünk, a megváltás szentsége mindabban, amit teszünk. Így együtt fogunk működni, így mi is a királyi, vagy szolgálati papságunkban leszünk, azok leszünk, akik felajánlanak, akik hordoznak, akik bemutatnak.

Ehhez, ahogy többször mondtuk ezekben a napokban szükséges a hit. Ha nincs hit, akkor nem tudjuk, de a valódi hit, nem a…néha vicceskedve mondjuk: „hívő vagyok, de nem veszek részt”. Amos Atya mondta, hogy ezt hallja Lucifertől is: hívő, de nem vesz részt, azonban hívő. Én arról az élő hitről beszélek, mely a középpontba helyezi azt, hogy miért is lettünk megteremtve, hová megyünk, mit teszünk. Nem a világ életét helyezi középpontba, hanem Istent. Íme, ezzel a tudatossággal, lépésről lépésre az életemben, az életünkben elsődleges energiát hordozunk és eltávolítjuk a romboló energiát[3]. Így élve áldássá válunk, gyakorlatba tudjuk helyezni mindazt, amit az Evangélium mond: „Áldjatok, ne átkozzatok, imádkozzatok az üldözőitekért, szeressétek ellenségeiteket”[4] Ha nem így élünk, ahogy próbálom leírni, akkor nem tudunk semmit sem tenni, egy utópia. Talán három percig sikerül szeretni az ellenségünket, amíg elmélkedünk, aztán amint kilépünk az ajtón és találkozunk vele, belé rúgunk. Tényleg szeretni, az életet adni érte, csak akkor tudjuk megtenni, ha így élünk, mert elindul az a belső átalakulás, mely Isten műve. A bocsánat. Egyikünk sem tud megbocsátani, ha nem Isten bocsát meg bennünk. Lehetetlen az embernek, de semmi sem lehetetlen Istennek.[5]

Ránk vár beteljesíteni ezt, minden egyéb már beteljesült: Jézus Krisztus beteljesítette. Utána minden szent, az egész Egyház, minden igaz azért jött, hogy előkészítse az Ő dicsőséges visszatértét és beteljesítse. Mit? A minden dolog Krisztusban való összefoglalását, mindazt, amit csak lehetséges. Ez a mi küldetésünk. Máriának és Józsefnek világos volt az ő küldetésük és a hitben haladtak. Tehát, beszél hozzájuk Simeon, elmélkednek a szívükben; beszél hozzájuk… elmélkednek a szívükben; elvesztik Jézust a templomban és Ő azt mondja nekik: „Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?”[6] és elmélkednek a szívükben. És így haladnak. El kell menekülniük Egyiptomba és a szívükben elmélkednek; haldokolnak az éhségtől és a szívükben elmélkednek. És így az egész életük során: követik a küldetésüket. Nekünk a miénket kell követnünk, az útmutatásunk megvan. Megismétlem még egyszer az evangéliumot: áldjatok, éljétek meg a boldogságokat, a tökéletes örömöt, alakítsátok jóvá a rosszat.

Hozzáteszek egy-két számunkra sajátos dolgot: kereszteljetek, mindig kereszteljetek, szeressetek, engedjétek magatokat átformálni míg tiszta szeretetté nem váltok, ahogy a tegnap mondtam[7]. Legyetek felajánlva, lelkiismeretesek, a világegyetemre kiterjedő közösségben[8]. Hol van tehát a mi utunk, anélkül, hogy keresnénk? Ezen három alappillér megélésében. Álljatok ellen véretek ontásáig a közösség megéléséért. A nyelved megbotránkoztat, mert esetleg könnyen mondasz rosszat másról? Vágd ki! Vágd ki és dobd el. Megbotránkoztat a szemed? Vájd ki, dobd el. Ez az egyetlen út. Az egyetlen dolog, amivel semmit sem tudunk tenni és egy kicsit mindannyiunkat megbotránkoztat, az a gondolatunk. Letépni a fejünket a nyakunkról és eldobni nehéz, de engedjétek meg Istennek, hogy átalakítsa őket! Adjunk hálát Istennek minden megpróbáltatásért, melyet elénk helyez, ahelyett, hogy elmenekülnénk, elítélve a másikat, mert rossz, vagy mert téved, magunk megválasztva, hogy kivel éljük meg a közösséget. Így fogjuk átalakítani a Földet. Éljük meg a közösséget azzal, akit Isten elénk helyez, nem azzal, akit mi választunk. Fedjük be azt a szájat. Szent Jakab nagyon jól beszél arról a nyelvről, mint a hajó kormánya,[9] és az a csöndben is beszél.

Hinni abban, hogy Isten cselekszik, hogy a történelem nem egy káosz, hogy Isten közbeavatkozik a történelembe és nem hagyja elveszni, mert megígérte nekünk. És részt akarni venni Vele, úgy, ahogy vagyunk, ahogy tudunk, azzal, amit elénk helyez, minden  eseményben, hűségesnek maradni ahhoz, amit kért tőlünk és ahhoz, amit felismertünk, mindazon túl, hogy hogyan mennek a dolgok, akkor – ahogy Szent Pál mondaná – hűséges míg: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.”[10] Ez el fog vezetni minket a teljes megvalósuláshoz, a beteljesedéshez fog vezetni minket és mindazt, ami körülöttünk van.

Tehát ezen az ünnepen, Jézus a templomban való bemutatásakor kérem Szentséges Szűz Máriát, hogy mutasson be mindannyiunkat a Templomban, mutassa be az Alapítványt, Jézus Krisztus Egyházát a Templomban, és hogy ennek az egyháznak minden tagja valóban „Alter Krisztussá” váljon, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

 

[1] Lk 2, 22-40

[2] 1Sam 1, 1-28

[3] Az elsődleges és a romboló energiával kapcsolatos további információkért a „Újraírni a történelmet – II. kötet – A világegyetem és lakói” c. könyv 1. részének 3. fejezetét javasoljuk, Luci dell Esodo kiadó

[4] Mt 5,44 Lk 6,27

[5] Lk 2,41-50

[6] lk 2, 41-50

[7] 2023.02.01 Mauro elmélkedés „Évközi IV. hét – I.Év” ezen a honlapon közzétéve

[8] Isten Országának három alappillére, mely a „A Nagy Fénysorompón túl ”c. könyv, 11.. „Isten Szent Egyháza” c. fejezezében lett elmagyarázva

[9] Jak 3, 1-12

[10] 2Tim 4,7