A Szentírás mély értelme

Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza

2022.11.06 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

Évközi XXXII. vasárnap – C. év                                                                            Olvasmányok: 2Mak 7,1-2; Zsolt 16; 2Tesz 2,16-3, 5; Lk 20, 27-38

Ezen vasárnap olvasmányai a feltámadásról, a halál utáni életről beszélnek, de mindezzel együtt rátekintenek arra is, hogy mi a vér szerinti család Isten szerint.

Ha megnézzük Jézus teljes üzenetét, Szent Pál teljes üzenetét, mindennek a lényege, és amin a hangsúly van az az, hogy az áthaladás ezen a világon, – tudatában annak, hogy ez egy lépés az örökkévalóság felé – annak a felfedezése, hogy Isten gyermekei vagyunk. Az Evangélium leghíresebb részei, melyek ezt mondják: „Aki jobban szereti az apját, az anyját, a gyermekeit, mint engem, az nem méltó hozzám.”; majd azt mondja: „Aki megtalálta életét, elveszíti azt”[1]. Szent Pál sokszor megerősíti, de ez:Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé.[2] Végül is a pontos megkülönböztetése annak, aki ezen a világon azt választja, hogy megismerje az Atyát és azt, akit az Atya küldött[3] és ezért él, illetve aki ezzel szemben áthalad ezen a világon, – még ha imádkozik is Istenhez, még ha megy is a Szentmisére – ám a világ dolgaira koncentrál, legyenek azok akár olyan szentek és sérthetetlenek, mint a család.

Már az Ószövetségben is, – látjuk a Makkabeusok második Könyvében[4] – megvolt az a parancsuk, hogy Istent helyezzék az első helyre, nem?: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes…”[5], de az alapján ítélték az embereket, hogy mennyire hűségesek ehhez a parancsolathoz, hogy Isten legyen az első helyen, hogy az egyetlen igaz Istent imádják. Világosan leszögezi ezt a részletben, amit olvastunk, ennek az anyának a nagysága, aki megértette, hogy ha valóban jót akar a gyermekeinek, az azt jelenti, hogy örüljön annak, hogy megkínozzák, megölik őket, de hűségesek maradnak Isten törvényéhez. Ez nem hagyandó figyelmen kívül. Mondhatnánk: ez az anya egy hős; nem, ez az anya egyszerűen hűséges maradt ahhoz, amiben hitt: „Ha jót akarok a gyermekeimnek, ha az örökkévalóságig szeretném élvezni a társaságukat, akkor így kell meghalniuk, nincs más út. Mert ha meghajlanak a király akarata előtt, akkor örökre el fogom veszteni őket, mert az Új Teremtésbe nem fognak belépni, csak én.” Vagyis, jót akarni a gyermekeknek nem annyit jelent, hogy megvédem őket, akár azt tanácsolva nekik, hogy: „Légy ravasz”, ahogy, ha elolvassátok az egész részt, van egy másik, aki jön és azt mondja: „ugyan, tégy úgy, mintha ennél”[6] Nem, ő azt mondja: „Ne tegyétek, ölessétek meg magatokat, mert én örökre veletek szeretnék lenni. Ha ravaszkodtok, akkor örökre elveszítelek titeket. Velem lesztek itt húsz, harminc, ötven évig, de örökre elveszítelek.”

Szép azt is látni, hogy a gyermekek és az anya is hisznek az örök életben, hisznek a feltámadásban már az Ószövetségben. Jézus Krisztus aztért jött, hogy legyőzze a halált és a feltámadás gyermekeivé tegyen minket, de már az Ószövetségben is beszéltek minderről. Tehát egyértelmű, hogy azok, akik próbára teszik Jézust a mai Evangéliumban[7], mert nem hisznek a feltámadásban, már egyébként sem hittek az írásokban, mert meg voltak osztva belül, egy kicsit úgy, mint most a keresztények között: aki nem hisz a Szűzanyában, aki nem hisz… stb. Már alapjában van egy megosztottság, már alapjában ott van egy nem, ahogy már akkor is. Aztán minket is megpróbálnak: akik nem hisznek a világegyetembeli testvérekben, azok már megosztottak belül. Az összes írás beszél erről, de ők nem akarnak tudomást venni róla. A saját gondolatukhoz hűségesek, nem Istenéhez.

Újra el kell mondani, hogy a legnagyobb ajándék, melyet Isten adott nekünk, az az élet és aztán adott nekünk egy másik ajándékot, ami a szabadság. Nézzétek, hogy ez a lépés az, melyet Isten tesz mindig mindannyiunkkal. Jobban elmagyarázom. Az élet hatalmas ajándék, de aztán abban az életben próbára tesz és szabadon hagy, hogy lássa mit választasz: „Én neked adom az életet mindörökké. Tiéd a döntés szabadon, hogy hogyan szeretnéd tölteni ezt az örökkévalóságot: velem, vagy ahogy te szeretnéd?” És ezt mindenkivel megteszi, minden lépéssel, – amit ad nekünk, megnyit minket egy újdonságra – rögtön próbára tesz minket: „Mennyire hisztek, mennyire vesztek részt, mennyire szeretnétek, milyen mélyen szeretnétek belépni az ígéretekbe, melyeket tettem nektek?” Nekünk sokat tett. Mindig ezt az üzenetet idézem „a népem jövője”[8]: „Az ott van, rendelkezésetekre áll, meg van minden kegyelmetek. Most ti jöttök. Mennyire hisztek? Mennyire helyezitek magatokat játékba, hogy elérkezzetek ahhoz, avagy mennyire ragaszkodtok az ötleteitekhez, a gondolatotokhoz, az életmódotokhoz, a cselekvésmódotokhoz?!” Ahogy a Makkabeusokkal volt, ahogy mindig is volt. A történelem ismétli önmagát.

Amit ajánl nekünk, – különösen most – ha megnézitek, az az, hogy vele együtt építsük fel az Új Teremtést. Nagy ajánlatot tesz nekünk, egy ígéret, mely minden elképzelésünket felülmúlja. Ha emlékeztek az „Újraírni a Történelmet”[9]  könyvben Stefánia leírja az új bolygót, ami már nagyon szépnek tűnt és Isten azt mondja: „Az új teremtéshez képest semmi. De mennyire helyezitek magatokat játékba azért az Új Teremtésért? Mennyire maradtok hűségesek az ígéreteimhez, az útmutatásaimhoz, ahhoz, amit választottatok, amiért az életeteket is adtátok, hogy elérkezzetek az Új Teremtésbe?”

Az Evangélium a házasságról beszél, az első olvasmány a családról a gyerekekkel. És itt is. Nézzétek, hogy a házasság Isten szerint egy hívás, de mire? Minden hívás, a házasságra, a szolgálati papságra, bármilyen hívás, Isten minden hívása egy dolog: megismerni az Atyát és Azt, akit az Atya elküldött. Ennyi. Ne gondoljátok, hogy a hívás a házasságra: „Ki tudja micsoda…” A hívás az mindig találkozni Krisztussal, hogy felébredjen bennünk a képmás és hasonlatosság Istennel, a hívás, hogy Isten gyermekeivé váljunk. Isten csak erre hív. A házasság, – ahogy az összes többi – egy eszköz, hogy elérkezzünk ide. Egy sajátos, konkrét küldetés, hogy megismerjük Krisztust és örökre élvezhessük. Férj és feleség, akik Krisztust akarják, mindketten, és megértették, hogy ajándékok egymás számára, hogy megérkezhessenek Krisztushoz. Ajándékok egymás számára, hogy szeressék Krisztust, hogy kövessék, ajándék saját maguknak és aztán a házasság sajátossága: ajándék a gyermekek számára. Mert az egyetlen kötelezettségük a gyermekeik felé az az, hogy elvezessék őket a Krisztus megismeréséhez vezető útra. Életet adtak nekik és együttműködnek Istennel. A szülők Istennek adták az életet. A másik, amit tenniük kell: tanítani a gyermekeket, hogy megismerjék Krisztust. A házasság az ez a hívatás.

Szent Pál, amikor a házasságról beszél azt mondja, hogy a felek egy dologgá kell váljanak[10]. De azt is elmagyarázza, hogy hogyan kell szeretet ajándékká váljanak a másik számára; ahogy Krisztus szerette az Egyházat[11]. Szent Pál megadja a követendő szeretet példáját és az nem az, amit mi követünk, – elnézést, de én legalábbis így látom, és azt hiszem, hogy nem tévedek súlyosan – a házasságban. A példa, melyet Szent Pál ad:ahogyan Krisztus is szerette az egyházat!”[12] Itt bizony van egy nagy küldetés: szeretni, ahogy Krisztus szeret, szeretni egymást, ahogy Krisztus szeret, azonban Krisztus Szeretetével, nem azzal, amit mi szeretetnek hívunk. Krisztus szeretetét nem írom le, ismeritek.

Csak akkor tudsz egy dologgá válni, ha ezt az utat követed. Ez is elkerüli a figyelmünket. Miért van ennyi válás? Mert nincs más út, mint Krisztus szeretetével szeretni, hogy egy dologgá váljunk. Nincs más út. Ez egy hívás, egy nagyon szép folyamat, de mindig Isten felé, nem a másik felé.

Jézus hozzá tesz egy dolgot ehhez a folyamathoz, ma azt mondja: akkor is, ha egy dologgá válnak, ha sikerül szeretniük úgy, ahogy Szent Pál mondja: „Ahogy Krisztus szereti az Egyházat”, az Új Teremtésben nem lesznek többé sem férj, sem feleség, hanem Isten gyermekei lesznek, a feltámadás gyermekei és többé nem fognak meghalni, mert olyanok lesznek, mint az Angyalok. Tehát értitek, hogy a házasság folyamata, ahogy a szolgálati papságé is, egy folyamat a Földön. Az Új Teremtésben mik leszünk? Ez egy misztérium. Csak azt tudjuk, hogy hasonlóak leszünk hozzá, hogy látni fogjuk úgy, ahogy van.[13] Aztán mik leszünk, mit fogunk csinálni? Tudjuk, hogy nem lesz többé fájdalom, sírás[14], hogy minden Isten fényében lesz, de nem kezdhetjük el, hogy: férj és feleség leszünk, ott lesznek a gyermekeink, a házunk, az unokák… Ott nem léteznek ezek a dolgok. Azonban nem érkezel el oda, ha nem járod végig ezt a folyamatot. Úgy döntöttél, hogy megházasodsz, a folyamat ez: szeressétek egymást, ahogy Krisztus szereti az Egyházat; ha oda akarsz elérkezni, nem akkor, ha mindig így akarsz maradni.

Minden felfedezésre vár. De ahogy már ezerszer mondtuk, a misztérium előtt haszontalan magyarázatokat alkotni. Menj előre a hitért, higgy Isten ígéreteiben, higgy az Új Teremtésben. És boldogan is mész előre, hogy lásd milyen lesz, de a hitben! Talán megadatik neked, hogy megérintsd, hogy érezd belülről, de ez még mindig kevés ahhoz képest, ami lesz. Visszatérek az új bolygóhoz, melyet Stefania látott[15]: kevés, semmi ahhoz képest, ami lesz.

Tehát mindannyiunknak van egy hívása, mindannyiunknak van egy identitása és ehhez az identitáshoz tartozik egy küldetés. De mindenki számára, ahogy mondtam korábban, Isten gyermekévé válni. Csak ez a célja az áthaladásunknak itt. Az élet ajándéka szép, mert lehetővé teszi számodra, hogy örökké Vele élj. És ez érvényes arra is, aki megfogant, majd két percig él, aztán elvetél, meghal…: örökké fog élni, megkapja az élet ajándékát. Egy folyamat, de Krisztus függvényében, egy folyamat, melyben mindig a szemed előtt kell legyen a fenti dolgok keresése, Isten keresése, örökre.

A lépés mindig a szokásos: minden hívásban, legyen az a házasságban, ahol a meghalás és feltámadás dimenziója a férj és a feleség között történik, vagy legyen bármilyen más folyamatban a lépés mindig a régi ember meghalása, hogy felfedezzük Isten Fiát, aki már ott van a szellemünkben. Ez a hívás. Mindaz, amit mi a Földön teszünk az – bocsánat, de ha megnézitek nem más, mint – a világ szellemének egy trükkje, mely elnehezít minket, nagyon elnehezít.

Ezt a lépést, amit a Makkabesusok anyja megtett, Szentséges Szűz Mária is megtette Jézussal. Nem kérte tőle, hogy jöjjön le a keresztről, nem mondta neki, hogy ne szenvedje el azt, amit elszenvedett: Mellette volt, Vele együtt szenvedett, Társmegváltóvá vált. Anya volt, ne feledjétek. Ő is a méhében hordozta kilenc hónapig, jól ismerte. Ne vegyétek egyértelműnek, „de ő a Szűzanya volt”. Hogy ez lehetséges, azt már azelőtt megmutatta az az anya is a hét gyermekével.

És Isten áldjon meg minket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

[1] Mt 10, 36-39

[2] Róm 8,9

[3] Jn 17,3

[4] 2Mac 7, 1-2, 9-14

[5] Mt 22, 37-38

[6] 2Mak 6, 18-31

[7] Lk 20,27-38

[8] Jézus üzenete, 2011.09.08 „A népem jövője”

[9] Stefánia Caterina: „Újraírni a történelmet – I. kötete – Isten gondolatában” VII. fejezet „a dicsőséges végzetünk”, „Szent Ferenccel az új bolygón” Luci dell’Esodo kiadó

[10] Ef 5,31

[11] Ef 5,25-31-33

[12] Ef 5,25

[13] 1 Jn 3,2

[14] Jel 21,4

[15] lásd 9. lábjegyzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s