Boldog Szent hetet

2022.04.10 – Elmélkedés

Mauro (hanganyag átirat)

A mai nappal megkezdjük a Szent Hetet. Negyven napig készültünk, hogy ezt a lépést megtegyük. Ez mindannyiunk számára egy feltámadási lépés és mindannyiunk számára ugyanaz a lépés, amit Jézus Getszemániban megtett, amikor azt mondta: »Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd.[1]«

Mi mind, ahhoz, hogy feltámadjunk, az igazságban kell nézzük a halált, a keresztet, a fájdalmas átmenetet. Igazságban – abban a fényben, amit Isten adott – tudatában kell lennünk annak, hogy meghalunk önmagunknak és feltámadunk Krisztussal. És mindannyiunknak, a mi lépéseinkben is, amik természetesen nem olyanok, mint Jézuséi, de számunkra olyan, mint neki: imádkozni kell, segítséget kell kérni és egyedül kell végighaladni.

A mai ünnepen[2] itt van ezen nép ellentmondása, aki először ujjong, utána meg kiáltozik: »Feszítsd meg, feszítsd meg őt!«[3], és az olvasmányokban jól mondja, hogy a Sátán rostál – mondja Jézus Péternek – de mindenkit rostál, egész Jeruzsálemet. És Péterhez fordulva mondta: »én könyörögtem érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited, és egykor megtérve, megerősítsd testvéreidet.[4]« De szinte úgy tűnik, hogy ő elsőként kellett megtegye a legnagyobb árulást: háromszor megtagadni, hogy ismeri Jézust.

A lényeg, amit mindebben látnunk kell, hogy ne kezdődjön el – és nem is indulhat el – egy önmagunk, vagy mások feletti ítélet, mert talán ma mondhatunk valamit az ellen, ami Isten, az út vagy a közösség ellen; minden, ami ellene szólhat, a »Feszítsd meg!« kiálltás, de aztán engedjük, hogy mindannyiunk lépése feltámasszon minket és a többieket. Ha meghallgattátok Lukács passióját[5], mindazok, akik kiabálva követték, amikor azt látták, hogy meghal, mélyen megérintődtek, megértették; a századossal kezdve.

Mondok tehát egy dolgot: Lukács passiójában, a többitől eltérően, ott van az a részlet az Evangéliumból, ahol még mondták: »aki elöljáró, legyen olyan, mint a szolga.[6]« Ha megnézitek, ebben a folyamatban, ezekkel az olvasmányokkal bemutatják az Egyház dimenzióját, a népéét, mindenki megjelenik a saját identitásában, nem mind olyanok, mint Jézus, az apostolok, mindenkinek megvan a saját eredetisége. Ha Arimathiai Józsefet nézzük, aki egy igaz, mert bár nem értett egyet a Szanhedrinnel, nem prédikálta Jézust, nem csinált semmi különösebbet, mégis egy igaz ember volt[7]. Ott van a százados, akik katonaként viselkedett, azonban igazzá vált[8]. Mindenkinek megvan a saját útja. És ott van az a dimenzió is, hogy ketten, akik előtte nem egyeztek jól, Heródes és Pilátus, mivel egy szellemben voltak, kiegyeznek abban, hogy kivégezzék Jézust[9], túl azon, hogy úgy tűnt, hogy Pilátus meg akarja védeni.

Tehát, amikor azt mondják, hogy »aki elöljáró, legyen olyan, mint a szolga[10]«, ez az az út mindannyiunk számára, de mindenkinek a saját identitásában, saját lehetőségeivel, saját hívásában. Ha valaki mindenkinek a szolgája akar lenni, úgy kell tennie, mint Jézusnak, már Izajástól indulva, aki, mint hallottuk: » Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat. (…) Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek, arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. [11]«, haladni előre a kereszthalálig[12].

Ez az út mindannyiunk számára, akik arra voltunk hívva, hogy megnyissunk egy utat. És nézzétek, mi egymásnak tépjük a szakállát, egymás hátát korbácsoljuk, ezek a korbácsolok mi vagyunk egyik a másiknak, és ugyanakkor az a nép is, aki, mint hallottuk, amikor látták, hogy Jézus elfogadta, nem eltűrte a Keresztet, átalakulnak[13].

Tehát, aki mindenkinek a szolgája akar lenni, meg kell tegye a következő lépést: meghalni másokért és örömmel halni meg. Van egy felkészülés, ami az, amit megtettünk, amit még ezen a héten megteszünk, ahol, ahhoz, hogy meglegyen az az örömünk, hogy teljes mértékben belépjünk Isten akaratába, imádkoznunk kell, hinnünk kell, aztán pedig – mindenki iránti – szeretettel keresztül kell haladnunk.

Azáltal jutottunk el idáig, hogy nagy jelentőséget tulajdonítottunk a csendnek, ami minden hang elhallgattatása, minden indoklás elhallgattatása, a saját és mások indokainak az elhallgattatása. Adja Isten mindenkinek személyesen, és mindenki számára együtt a világosságot a saját hívására, az Egyház, az Alapítvány hívására. Úgy gondolom, hogy ez egy nagy húsvéti időszak, erős időkben. Figyeljünk oda, hogy mindannyian megtegyük ezt a személyes feltámadást, hogy az emberek feltámadhassanak, és így nézzünk szembe az előttünk álló eseményekkel. Jó hetet kívánok hozzá!

És kérem a Szentséges Szűz Máriát, hogy áldjon meg minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!

[1] Lk 22, 42

[2] Virágvasárnap, Evangélium: Lk 19, 28-40

[3] Lk 23, 21

[4] Lk 22, 31-32

[5] Lk 22, 14-23, 56

[6] Lk 22, 24-30

[7] Lk 23, 50-53

[8] Lk 23, 47

[9] Lk 23, 12

[10] Lk 22, 24-30

[11] Iz 50, 4-7

[12] Fil 2, 6-8

[13] Lk 23, 48

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s