A Szentlélek 1999 május 23-i üzenete

“Beszéltem nektek a lelketek intimitásáról, amit Isten tiszteletben tart. Van bensőségesség a jóban és van a rosszban is, a választásotok alapján. Tudnotok kell, hogy Isten mindkettőt tiszteletben tartja és sosem kényszerít. Én megvilágítom az intimitásotokat, ezt a mély belső teret, hogy tudatában legyetek annak, ami nem működik bennetek. Sok mechanizmus van, ami felett ti elsiklotok, de én meg tudom nektek mutatni, ha rám bízzátok magatokat. Az egy nagy kegyelemmel teli pillanat számotokra, amikor látni tudjátok a saját nyomorúságotokat és ugyanakkor megértitek, hogy mit kell tennetek ahhoz, hogy legyőzzétek a bűnt, a nyomorúságot, a sötétséget.

 Azonban innen születnek a szenvedéseitek is, amikor szembe helyezlek az igazsággal, szenvedtek, mert rájöttök arra, hogy meg kell halnotok önmagatokban, az önzésetekben. Itt az utak különválnak: egyesek Isten mellett döntenek és a szenvedéseik megtisztulássá válik, mely gyümölcsöt hoz és az ujjászületéshez vezet, egészen addig, míg új teremtményekké válnak. Mások visszautasítják Istent, és hasonlóan szenvednek az igazság előtt, mindazonáltal ez nem megtisztulás, hanem harag, elutasítás, agresszió. Bár ők is szenvednek, mint a többiek, nem a jóért, hanem a rosszért szenvednek, mert Isten ellenségeivé váltak. Azok, akik Isten ellen küzdenek, szenvednek; nem Isten az, aki szenvedésre készteti őket, hanem az az igazság, amit elutasítanak, és amely sikít bennük.

Ha tudnátok, hogy mennyit szenvednek azok, akik tudatosan visszautasítják Istent! A lelkük sikít, mert abban az igazságban szeretne élni, melyet önmagában érez és nem tud. Meg kell értenetek, hogy Isten belétek helyezte az igazság magját, mert Isten fiai vagytok, általa teremtve, megváltva és szentesítve. Ezt a magot sosem lehet teljes mértékben elfojtani – bármennyire is próbálkozik az ember ez mindig újra felbukkan – mert arra vagytok teremtve, hogy az igazságban éljetek. Ezért, azok, akik visszautasítják Istent, szenvednek, de ugyanakkor megakadályozzák önmagukat, hogy haladjanak, és nem hajlandók megváltoztatni életmódjukat, hogy meghaljanak önmagukban: egyszóval elutasítják a keresztet.

Én nem tudok mást tenni, mint megmutatni nektek az utat, de nem dönthetek helyettetek. Ezért hibáznak azok a személyek, akik azért imádkoznak, hogy Isten térítse meg a lelkeket. Innen születik rengeteg átok, ami a világban hallható: Isten nem téríti meg a  gonoszokat, nem változtat meg ezt vagy azt. Isten mindent megtehetne, mert mindenható, de szabadon hagy, hogy ti szabadon választhassátok meg az utatok úgy a jóban, mint a rosszban, azok minden következményével, és nemcsak magatokért: mivel mindaz, amit mondtok , tesztek vagy gondoltok, kihat az egész emberiségre.

Az ember a fogantatásától fogva szabad egészen a haláláig és nemcsak. Isten a földi életen túl is tiszteletben tartja ezt a szabadságot. A tisztítótűzben a lélek magával hordozza és újraéli minden bezártságát és határozatlanságát, amit a földön megélt úgy, ahogy a pokoli lelkek hordozzák és újraélik Istentagadásukat

Az ember visszautasítja az igazságot, mert az áldozatokkal jár. Az igazság, ha megvan élve, nem hagyja közömbösen az embert és nem is hagyja abban a helyzetben, amiben találja. Valójában az igazságban élni azt jelenti, hogy készen állni minden nap, minden pillanatban az átalakulásra, ami gyakran fájdalmas, amikor hamis érzelmeket kell elhagyni, kényelmi döntéseket, kompromisszumokat és árulásokat. Mindez nehéz és azért az igazság tagadásának az alapja. Mindazonáltal, aki visszautasítja az igazságot mindig magyarázatokat keres a visszautasításra, hogy elhallgattassa azt a belső sikítást, ami az örökkévelóságig megmarad, ami még az elkárhozottakban is megmarad. Ez az igazság iránti vágyakozás azért marad meg, mert bevésődött a lényetekbe, mely Isten – aki az Igazság – képmására és hasonlatosságára lett teremtve. És ezért van az, hogy az ember indoklásokat keres, hogy elhallgattassa a saját lelkét.

Az indoklások mindig egy kötelező irányba haladnak, mely mások hibáztatásához vezet; Istenre hárítani a szenvedést, ami az igazság visszautasításából ered. Így azok, akik a Sátánt választották, neki szentelve magukat (és nem kevesen), gyakran állítják azt, hogy azért utasították vissza Istent, mert nem tett semmit sem értük. Egyikük sem fogja azt mondani nektek, hogy szabad akaratból utasította vissza az igazságot. De ezek a kijelentések gyakran sok keresztény szájából is hallhatóak, akik azt mondják, hogy hisznek és karitatív tevékenységeket végeznek, de amikor valamilyen szerencsétlenség éri őket, Istent hibáztatják és szemrehányást tesznek neki még a nevében végzett cselekedetekért is. Végül, az ember számára a legnagyobb indoklás az, ha Istent hibáztatja.

Mondom nektek, hogy makacsul ellenkezni az igazsággal, eltorzítani azt, úgy tenni, mintha nem látnátok, Istenre hárítva a hibát egy, a Szentlélek ellen elkövetett súlyos bűn.

Én mindannyiatokban cselekszem, hogy megvilágítsalak, hogy Jézus Krisztus felé irányítsalak, aki az Út, az Igazság és az Élet, hogy emlékeztesselek a tanítására. Ha megnyíltok felém és teljesen nekem adjátok magatokat, képesek lesztek megérteni az igazságot és azt választani mindig, minden helyzetben. Ezért nincs semmiféle indoklás azoknak, akik visszautasítják Istent, mert mindenkinek én osztom a kegyelmet, hogy a megfelelő lépéseket tudja megtenni, a saját struktúrájával, képességeivel és küldetésével arányosan. Nem létezik egyetlen lélek sem, aki segítség, impulzusok nélkül lenne hagyva, mivel, ha ezt tenném, kudarcot vallanék a művemben.

Az igazsághoz való csatlakozás elvezet a teljes megvalósuláshoz, mivel minden impulzus, amit a lelketeknek továbbítok, arra törekszik, hogy a növekedés felé vezessen. Ahogyan haladtok előre, az impulzusaim egyre erősebbek és világosabbak lesznek, a válaszotokkal arányosan növekednek. Ha azonban kedvetlenül haladtok előre, spirituálisan lustán, saját lábatokat vágjátok el, mert nem engeditek meg nekem, hogy előre vezesselek és hogy növeljem az impulzusaim bennetek.

Azzal, hogy ti nem élitek meg az igazságot, szenvedést okoztok azoknak is, akik komolyan Isten felé szeretnének haladni. Valójában közösségben vagytok egymással, és minden ember kapcsolódik a többiekhez, így az egyik határozatlansága meghatározza a többiek haladásának a menetét is (leállást vagy lassulást okozva). Ha mindenki válaszolna az én impulzusaimra, az emberiség biztosan egy teljesen más szinten lenne.

Én nem hagylak el, minden pillanatban követlek és számítok rátok. Meg szeretném nektek mutatni az utat a Szentháromság fele, amiben az élet a szeretet misztériumának a megvalósulásában teljesül be.

Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”.