OLVASMÁNYOK:

Jel22,1-2.9a.10-13.15-18; Zsolt 115; Róm 8,31b-34;Evangélium Mk 9,2-10

Mauro (hanganyag átirat)

2021.02.28

A Nagyböjt második vasárnapján vagyunk és a központi téma most is a hit. Együtt reflektálhatunk az időkön, amikben élünk: ebben a világjárvánnyal teli időben vagyunk, mely az egész Földet ellepi; a beteljesülés idejében vagyunk, egyre jobban közeledve Krisztus dicsőséges visszatértéhez. Abban az időben is vagyunk, ahol Jézus közbenső eljövetelében köztünk van. Fontos mindezt tudatosítanunk magunkban.

Tudjuk, hogy Isten egyre jobban az idők teljességben cselekszik és tudjuk, hogy minden időre, minden korszakra, minden adott kornak a helyzetére, a próbáira, Isten mindig küldött eszközöket, hétköznapiakat és különlegeseket, a kornak megfelelőket. A kornak megfelelőek, hogy minden embert felébresszenek, minden keresztényben felébresszék az Isten képmását és a hozzá való hasonlatosságot, hogy felébresszék azt a tényt, hogy Isten gyermekének lenni ezen a tudatosságon keresztül lehet, ebben a hitben, ellensúlyozva a romboló energiát, Lucifer cselekedetét minden időben.

Az emberiség gondja az volt és az jelenleg is (azt hiszem, sajnos), hogy nem ismerve fel az idők jeleit, nem fogadja be Isten ajándékait a megfelelő időben, a segítséget, amit Isten küld nektek, nekünk; melyet küldött és küld folyamatosan. Nem fogadva be a küldött kegyelmeket, a helyzetek és események előtt fegyvertelenül, szétszakítva, elveszve állunk. Gondoljatok csak a Szűzanya jelenéseire, melyeket a történelem során küldött, milyen különbséget tesz befogadni egy kegyelmet vagy egy próféciát, a kegyelmeket és a konkrét segítséget, melyet minden jelenésekor hordozott Mária, melyeket jelenleg is hordoz minden jelenésében, hogy szembe tudjunk nézni az időkkel. Utólag felismerni, utólag jönni rá arra, hogy mit vesztettél nem ugyanaz, nem ugyanaz azért sem, mert így téve nincsenek meg a fegyvereid, hogy szembe szállj az ellenséggel, és Lucifer az övéivel, az ő romboló energiájával közben halad előre, egyre gonoszabbá, erőszakosabbá válva és Isten gyermekei egyre jobban összezavarodtak.

Tudjuk, hogy a keresztségétől fogva minden keresztény pap, próféta és király; e három tulajdonság révén minden keresztény végigjárja a Földi útját, hogy Isten gyermekévé váljon. Ha teljes mértékben teljesíted királyi papságodat, akkor kialakul a prófécia benned, az Istennel való személyes kapcsolatodnak az a dimenziója fog kialakulni benned, ahol Isten dolgairól fogsz beszélni, Isten dolgait fogod szemlélni, megérted Isten művét, megérted az idők jeleit, világosak lesznek számodra és képes leszel segíteni másokkal megérteni őket. És amíg kibontakoztatod ezt a próféciát, addig megéled királyságodat, mert Isten megdicsőül benned, Krisztus megdicsőül benned. Ezek összekapcsolódnak: ha megéled a papságot, a királyi papságot, a próféciák automatikusan elindulnak benned, a királyság automatikusan elindul, nem létezik egyik a másik nélkül.

Ez vonatkozik minden keresztényre és az egész népre: a népnek is papi, profetikus és királyi népnek kell lennie, hogy az időket kontrasztálni tudja, hogy teljes mértékben meg tudja élni az idők eseményeit; ezt meg tudja tenni egyénként, de népként, Egyházként is meg kell tenni. Azonban egyetlen keresztény sem delegálhat mást, mert egy népnek a képzéséhez szükség van minden egyén identitására és eredetiségére. Ha egy egyén hiányzik, egy lyuk keletkezik, te nem delegálhatsz egy másikat, hogy megélje azt amit neked kell megélned arra gondolva, hogy a másik kontrasztálni tudja a romboló energiát, Lucifert érted. A kommunióban meg tudod tenni, de hozzá kell tedd a te részed.

Tehát, azért mondom ezt, hogy a mai olvasmányokat[1] együtt nézzük, mert amikor a próbákról beszélünk, melyeket egyénként élünk meg, majd ki tudjuk tágítani – a próba, melyet az emberiség él meg, a próba, melyet egy bizonyos időben élünk meg, lehet az egy világjárvány, vagy egy háború – olyan próbák, melyeket Isten azért engedett meg, hogy kibontakoztathassa a papságot, a királyságot és a prófétaságot a teljességében. Nem olyan próbák ezek, melyek kicsúsztak Isten kezei közül, amit a Sátánnak azért sikerült megtennie, mert ravaszabb volt Istennél, hanem Isten megengedte őket a jó érdekében. Természetesen, az előbb már mondtam, hogy minden egyénnek a szolgálata és az identitása egyedi, előrelátott mindenki részére, hogy mindenkit segítsen előre haladni. Tehát, ha valaki hiányzik, nehézzé válik kontrasztálni a gonoszt, mert ez egy kommunióban végzendő mű.

Tavaly Szent Péter, a hozzánk intézett üzenetében[2] olyan módon határozta meg ezt az időt, hogy érdemes odafigyelni rá. Olvasom: “Az idő, amiben éltek a kötelező ösvény, amin át kell haladnotok, az emberiség történelmének beteljesedése felé való haladásban. Egy közbenső dimenzió, ami összeköti a múltbelit és az eljövendőt. A régi teremtés haldoklik és az új születendőben van.^[3] Minden gyors átalakulásban van. Isten népe, az ő Világegyetemre kiterjedő Egyháza ennek az átalakulásnak a motorja.^[4] Isten működésben van a népe által, hogy megvilágítsa mindazt, ami létezik, hogy támogassa a jót és eltávolítsa a gonoszt.^[5]”

Ez az, ami a szemünk előtt kell legyen, megpróbálni megérteni az eseményeket és azzal a hittel besorolódni ezekbe az eseményekbe.

Tehát, ezen vasárnap olvasmányai[6] ismételten mutatják a vezető utat. A vezető út, mint ahogy már sokszor mondtuk – de ne vegyük természetesnek, nézzük meg egyénileg – ez: Első helyen van Isten az életemben? Mindenekfelett van Isten bennem? Olyan nekem Isten, mint Ábrahámnak, hogy a fia elé helyezi, melyet Isten prófétált, ígért? Azt kérte tőle, hogy áldozza fel Iszákot: nézzétek, a próba, melyet Isten Ábrahámtól kért, az, amit mindannyiunktól kér – mindannyiunknak vannak próbái – nem egy erőpróba, sem bátorságpróba, nem arról szól, hogy Isten próbát kérne egy fanatikustól, Ábrahám nem volt fanatikus. Isten kéri tőled azt a próbát, és mindenkinek, ismétlem, mindenkinek megvan a sajátja – itt példaként az Ábrahámé van -, mert az a próba az egyetlen út , hogy teljesen megszabadulhass a világ szellemétől, a világ gondolkodásmódjától. Az egyetlen út, hogy eljuss a felszabadulásunk legaljáig és elindítsd a feltámadást, hogy teljes mértékben meg tudd éni a papságot, prófétaságot és királyságot. Isten nem azért helyezi próba elé Ábrahámot, hogy hőssé váljon, hanem hogy felszabadítsa attól, ami még benne volt, hogy elsősorban Istenben bízzon. Így van ez mindannyiunk számára is.  

Minden kompromisszum, melyet egy próbában kötünk, ahol nem megyünk a legaljára, megakadályozza Istent, hogy a legaljára menjen – Ábrahám megtette ezt, a kést a kezébe vette – minden kompromisszum, amit kötünk, megakadályozza ezt a feltámadást, elszakít a fénytől, az árnyékba vezet egy kicsit, a zűrzavarba és ott te nem tudod felismerni az idők jeleit, Isten segítségét, Isten ígéreteit; nem tudsz látni.

Mi ebben az időben élünk, melyben Jézus élő jelenléte az ő közbenső eljövetelében itt van: nem látod, nem hallod, mert Jézus  nem azért jött, hogy megvigasztaljon, azért jött, hogy segítsen végig menni az egész úton, hogy Vele és Szűzanyával – akire jogosan a Társmegváltóként[7] emlékezünk – együtt éljünk, hogy mi is teljes mértékben társmegváltóként éljünk, és épp ezért ezt a kompromisszumok eltakarják, nem engedik, hogy élőnek érezd.

Tehát, ha azonban úgy élünk, hogy Isten van az első helyen, Jézus élő jelenlétével, határozottan, biztosan, hitben mi is mondhatjuk, mint Szent Pál a mai olvasmányban: “Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?  Ki vádolná Isten választottjait? Ki ítélne kárhozatra?“[8]. Akkor belépsz abba az örvénybe, ahol Jézus élő jelenlétét érezheted, megélheted és az továbbvezet, elvezet a transzfigurációhoz, elvezet a mai Evangéliumhoz[9], látod őt átváltozva, érzékeled, érzed. Ez az élő közbenső jelenlét, de ez nem mágikus, ezt ezek a lépések idézik elő.

El kell mondanunk, hogy mi is olyanok vagyunk, mint az apostolok, tehát ezek nem mágikus lépések. Lássuk mit tettek az apostolok. Részt vettek, nem? Részt vettek ezen a tanszfiguráción, majd lemenve a hegyről azt kéri tőlük, hogy nem beszéljenek erről másoknak, míg fel nem fog támadni a holtak közül. És ők azt kérdezik egymástól, hogy mit jelent feltámadni a halottak közül. Mi is ebben a folyamatban vagyunk, ahol sok dolgot nem tudunk megérteni, azonban hittel tovább követhetjük. Az apostolok követték őt, keresztül kellett haladniuk a kereszten is, a mesterük kereszthalálán, ami elől mind elmenekültek…keresztül kellett haladniuk ezen is. Mi mondhatjuk, hogy “gyengék voltak, elmenekültek”, de az is egy képzési folyamat volt a hitben.

Mi is most olyan dolgok előtt állunk, melyek nagyobbak, mint az elménk: Jézus közöttünk van, a Mennyei Atya, aki beszél, beszélt a transzfigurációkor is, aztán az utolsó vacsora napján: “Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”[10]. Hozzánk is beszél, ez nem egy kis dolog, ezek nagy dolgok. Követnünk kell őt hitben, hallgatásban, hagyva magunkat túlvezetni, irányítani.

A Mennyei Atya beszél falvakról[11], beszél az új teremtésről[12]. Hitben tudjuk, hogy Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyháza itt van körülöttünk, a hűséges testvérek, akik segítenek, az angyalok, akik megnyitják az utat nekünk. Hitben beszélnünk kell hozzájuk, egy kapcsolatot kialakítanunk, hinnünk – nem számít, hogy hogy beszélünk hozzájuk, mit teszünk – az számít, hogy hiszünk. Nincsenek helyes szavak, hogy hogyan kell szólni hozzájuk, nincsenek helyes kérdések és nem kell mást kérni, csak segítséget: “Segíts itt, segíts ott”. Egy dialógust kell elindítani, aztán minden helyes, mert ők lesznek azok, akik elénk jönnek, ezek azok a segítségek, melyeket Isten ad, különleges segítségek, különleges eszközök.

A hitben maradni, nyitottan Isten akciójára elvezet megélni királyságunkat, mert Isten az, aki megdicsőül bennünk, mert mi abban a helyzetben teremtményként csak annyit tudunk tenni, hogy megengedjük Istennek, hogy cselekedjen. Ez a királyi papság, így élhetjük meg. A prófécia a következménye lesz ennek és a királyság a gyümölcse. Ez az egyház és ez fogja ellensúlyozni a világjárványt, a romboló energiát, átalakítja a gondolkodást és megengedi Istennek, hogy felépítse az új teremtést.

Kereszténynek lenni, Jézus Krisztus Világegyetemre kiterjedő Egyházának lenni azt jelenti, hogy fehér lapot adni Istennek, nem többé és nem kevésbé mint Ábrahám, mint Szent Pál és a többiek mind, akik előttünk voltak. Ne kövessük el mi is azt a hibát, hogy nem fogadjuk be mindazt a segítséget, amit kapunk a kegyelmekhez, mert nem tudunk szembeszállni a gonosszal a csatában és mindenekfelett az utánunk következő generáció még rosszabb helyzetbe kerül, mert ha egy generáció nem teszi meg a sajátját, a következő generációra hagyja örökségként és így tovább.

Tehát, ismételten bízzuk Máriára, az Új Teremtés Édesanyjára és Királynőjére, az emberiség Társmegváltójára az életünket, tegyük ezt örömmel, egyszerűséggel, hogy Ő számíthasson ránk, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

[1] Jel 22,1-2.9a10-13.15; Róm 8,31b-34; Mk 9,2-10

[2] Szent Péter apostol 2020 április 30-i üzenete: „Hirdessétek Krisztus dicsőséges visszatértét” (ezen a honlapon megtalálható)

[3] Jézus 2019.08.03-i üzenete “A Földön elkezdődött az Új Teremtés””

[4] Minden program, amit mostanáig hirdettünk a Jézus Krisztusban való újraegyesülés irányába halad a Szeplőtelen Édesanya szívén keresztül, az ő Világegyetemre kiterjedő Egyházában …

[5] Jézus 2020 április 12-i üzenete „Rátok bízok mindent jót, ami a Földön megvalósul”

[6] Lásd 1 lábjegyzet

[7] Február 22-én Mária az emberiség Társmegváltójára emlékezünk, melyet a nép Ghediben 2020 február 22-én ismert el

[8] Róm 8, 31-34

[9] Mk 9, 2-10

[10] Mk 9, 7

[11] A Mennyei Atya 2020 június 7-i üzenete „Az Atya falva”, nem publikus

[12] A Mennyei Atya 2019 augusztus 4-i üzenete „Én vagyok, az Atyátok vagyok”, a honlapon publikálva