Az emberiség Anyjának üzenete

2018. május 13.

“Drága gyermekeim,

Ma azt szeretném elmondani nektek, hogy az ÉLET A FOGANTATÁSSAL KEZDŐDIK, amikor Isten megteremt titeket. Az élet csodálatos misztériuma ekkor kezdődik. A legelső pillanattól kezdve, mikor az anyaméhben elkezdtek fejlődni, Isten szemében már teljes teremtmények vagytok. Testeteknek követnie kell a növekedés lépéseit, de a szellem és a lélek azonnal örök és működik. Ha nem így lenne, akkor az embrió csak egy “húsdarab” lenne, ahogyan sokan sajnos ezt gondolják és ez az oka az abortusz nagy bűnének. Magukat megtévesztve azt hiszik, hogy az ember csak akkor igazi lény, mikor saját agyával tud gondolkozni. Az agy egy olyan szerv, melynek a fejlődéshez sok időre van szükség; mégis, gondolataitokat az élet első pillanatától a szellem és a lélek formálja, és csak arra vár, hogy külsőleg megnyilvánuljon. Ez akkor történik meg, amint az agyatok kifejlődött és fogadni tudja a szellemtől adott és a lélek által közvetített impulzusokat. Elmagyaráztam, hogy a Szentlélek az ember lelkében működik, fizikailag és lelkileg életben tart. A fogantatás pillanatától kezdve létezésetek egész időtartama alatt a Szentlélek impulzusai révén adja át nektek az életet. Minden genetikai, biológiai és kémiai információt tartalmaz, melyek a test működését szolgálják. Szintén átadják Isten SZERETETÉT, INTELLIGENCIÁJÁT és EREJÉT, mely lehetővé teszi, hogy Isten képében és hasonlatosságában éljetek és cselekedjetek.

A Föld tudósai ezt soha sem magyarázták meg nektek, mert maguk sem tudják és nem is értik. Tudományuk azon fizikai jelenségek megfigyelésén alapul, amelyekből hipotéziseket, elméleteket és törvényeket állítanak fel. Ami nem bizonyítható, az számukra nem létezik. Így az ember élete olyan jelenséggé válik, melyet megfigyelnek, és nem a hit titkának fényében fedeznek fel. Igaz, hogy az élet a fizika törvényei és a jelenség megfigyelésére is szolgál, de nem csak ez: a fizikai jelenségen túl, valójában a szellemnek hatalmas tere van, melyben a spirituális tövények működnek, irányítják az egész teremtést és meghatározzák a jelenséget. Ennek megértése nélkül, az igazi okokat a kezdetben minden fizikai és szellemi eseménynél nem lehet felismerni. Ezrért a Föld orvosai és tudósai ennek az emberiségnek kórtörténetében nem tudnak sok problémát megoldani és meggyógyítani: sokan nem fogadják el a teremtés titkát és a Teremtő Isten létét. Nem ismerik a szellem törvényeit, ezért szemük elött a titok helye is zárva van. Isten bölcsességet ad az alázatosaknak és azoknak, akik keresik Őt. Nélküle a tudás emberi szinten marad, részlegesen és korlátozottan. Ha a tudomány Isten segítségét kérné, számos problémát megoldhatna.

Elmondtam, hogy a fogantatás pillanatától kezdtek el gondolkodni. Ezért amint létrejöttetek képesek vagytok választani és szemtől szembe álltok a Szentháromságos Istennel, Teremtőtökkel. Megkéri, válasszatok: Őt akarjátok szeretni és szolgálni vagy Lucifert. Szeretnétek-e életeteket felajánlani neki, vagy önző életet élni, avagy Jézus Krisztust mint Isten Fiát a Megváltót fogadjátok el. Ez létezésetek legszentebb és legmeghatározóbb pillanata, amely csak a halál utáni pillanattal hasonlítható össze, amikor ismét Istennel álltok szemben, elszámolva az élet ajándékával és hogyan használtátok fel azt.

Miért kéri Isten, hogy a fogantatás pillanatában döntsetek? Mert elődeitekkel is ezt tette, és minden emberrel ezt teszi, megadva a lehetőséget, hogy szabadon cselekedjetek, amikor még az élet tapasztalatai nem befolyásolnak. Isten nem teremt bűnösöket, hanem szabad embereket; a bűn mindig az egyén választása. Miért kéri, hogy fogadjátok el Jézus Krisztust? Mert csak általa ismerhetitek meg az Atyát, fogadhatjátok a Szentlelket, és ragadhat ki az ördög erejéből.

Ha az ember a fogantatás pillanatában Istent választja, akkor az egy küldetés, mely földi létén keresztül fejlődik. Ha Lucifert választja, élete a gonoszság felé irányul. Ha nem választja sem Istent, sem Lucifert,  – ahogy az gyakran megtörténik, – élete bizonytalan és ingadozó lesz. Mindenesetre az ember meggondolhatja magát életében, mert mindig szabad. Isten soha nem hagy el senkit, és mindenki számára felajánlja fényét, hogy megértse, miként helyesbítse rossz döntéseit élettapasztalatain és nehézségein kersztül. A Teremtő mindíg jelzi nektek a helyes utat, és ezt sokféleképpen teszi. Megbocsát mindazoknak, akik megbánást tanúsítanak és meg akarják változtatni életüket. Istenben mindig van remény, még a legnagyobb bűnösnek is. Soha ne feledjétek ezt.

Választásainkat földi életünk próbálja meg; ezért a fogantatás pillanatában az “igen” nem elég, hogy szenté váljatok Isten szemében. “Igeneteket” minden nap szabadon kell megújítanotok. A nehézségek a kezdeti “igent” valójában megerősíthetik vagy gyengíthetik, ha nem tartjátok a hitet. Ezért mondta Jézus nektek, hogy mindig imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. [1]

Az ember számára a döntés a fogantatás pillanatában lényeges következményekkel jár. Az első és azonnali következménye, hogy hová kerül az univerzumban, vagyis melyik emberiséghez fog tartozni. Az első választás Isten emlékezetétől és az igazság keresésétől is függ; az élet nehézségeivel szembeni képesség; a gondolat mélysége; a teljes személyazonosság és függetlenség elérése; az emberi és szellemi fejlődés és a boldogság. Ezek finom és mély szempontok, melyeket apránként szeretnék elmagyarázni nektek, hogy jól megérthessétek, mert fontosak életetekben.

Csodálkozhattok, vajon miért nem emlékeztek választásotokra a fogantatás pillanatában. Azért, mert Isten nem akarta szabadságotokat feltételhez szabni, sem azt hogy fatalistákká váljatok, vagy bűnösnek érezzétek magatokat döntésetek miatt. Annak ellenére, hogy legelső választásotok meghatározó életetek tájékozódásában, nem azt jelenti, hogy döntésetekkel rabszolgává váltatok. Isten szabadnak teremtett titket és Istenben az élet soha sem statikus, hanem folyamatos fejlődés, mely nagyon dinamikus.

Itt most megállok, kérlek titeket, vizsgáljátok meg életeteket és életviteleteket. Nem kell tudnotok, hogy a fogantatás pillanatában mi volt döntésetek. A mostani döntés a fontos, hogy jobbá változtassátok életeteket. Gyermekeim, fogadjátok el Isten segítségét, hagyjátok, hogy Ő irányítson bennetekt. Fogadjátok el Fiamat, Jézus Krisztust, aki meghalt és feltámadt, hogy bűneitektől megváltson benneteket. Kezdjetek Vele új életet, megvédve a gonosztól, aki le akar alacsonyítani, és nyomorúságossá tenni létezéseteket.

Mindig veletek vagyok, megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

[1]  Mat 26:41; Mk 14:38

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s