Az emberiség Édesanyjának üzenete, 2018. április 13

“Drága gyermekeim,

Ma azt szeretném elmondani nektek, hogy ISTEN ÉLETE BENNETEK VAN, AZ Ő KÉPÉRE ÉS HASONLATOSSÁGÁRA LETTETEK TEREMTVE, LÉLEKBŐL, SZELLEMBŐL ÉS TESTBŐL VAGYTOK MEGALKOTVA. Nem mindenki ismeri ezen hármas összetettség valóságát, ezért ez sok fizikai és pszichés szintű betegség és zavar oka. Szeretnék segíteni nektek ennek megértésében.

A LELKETEKBEN a Szentlélek él és működik. Folyamatosan cselekszik bennetek, ezáltal fenntartja életeteket, mind fizikai, mind lelki értelemben. Cselekvése által a Szentháromság ereje és hatalma működik. Az emberi lélek az isteni jelenlét őrzője. Létezése kezdetétől fogva az embernek választania kell, hogy megengedi-e, hogy a Szentlélek szabadon működjön vagy nem, megnyílik jelenlétének vagy bezárkózik előle. Ezt a döntést a lélek hozza meg.

Ha a lélek befogadja Istent, és megnyílik cselekedeteinek, akkor eltelik erővel és hatalommal. Felvirágzik A SZERETET, AZ ÉRTELEM ÉS AZ ERŐ, és az ember ez által Isten életének és működésének részesévé válik. Az élet törvényei teljes hatékonyságukkal bontakoznak ki és az egzisztenciális fejlődés harmonikus. Az ember lelke Isten rezgéseivel összhangban rezeg, és zárt a gonosz működése előtt. Az ember útja lépésről lépésre vezetve van, míg eljut az Isten gyermekévé válás teljes azonosságáig. Így a lélek Isten templomává válik, ahol az emberi teremtmény szemtől szemben találkozik a Teremtővel, és megkapja tőle a létfontosságú impulzusokat. Az emberiség Édesanyjának üzenete, 2018. április 13 Tovább olvasása